• 2024 04 20

Győzelemmel kezdte a középszakaszt a Fehérvár

Döntetlennel érkeztek meg a csapatok az utolsó két percre

A Hydro Fehérvár AV19 a középszakaszban is ott folytatta, ahol az alapszakaszt befejezte, és kiélezett mérkőzésen jól hajrázva verte a Klagenfurt csapatát.

Egy pontot vitt magával a felsőházi rájátszásba a magyar csapat, amelyet hazai pályán toldott meg hárommal az ICE Liga közéspő szakaszának számára nyitómérkőzésén. Az első harmad derekához közeledve Kahkonen révén szereztek vezetést a hazaiak, amit a második húsz perc kezdetén kiegyenlítettek az osztrákok. Magasabb fokozatba kapcsolva szögezte kapuja elé a vendégeket a Volán és Petan, majd Hargrove találatával megduplázták első harmadbeli előnyüket a kékmezesek. Ekkor sem adta fel azonban a Klagenfurt, a záróharmad közepére ismét egyenlíteni tudott. A Fehérvárban ugyanakkor maradt még tartalék és harmadszor is előnyt szerzett, ezúttal Erdély és Bartalis kooprodukciójából, 1 perc 59 másodperccel a vége előtt. Ahogy lenni szokott kapusa lehozatalával teremtett emberelőnyös szituációval próbáltak egyenlíteni a vendégek, ám Sarauer megpecsételte a sorsukat, aki góljával lezárta a mérkőzést. A Fehérvár győztes rajtjával a második a tabellán.

Osztrák liga (ICE), középszakasz, felsőház:
Hydro Fehérvár AV19-Klagenfurt AC (osztrák) 5-3 (1-0, 2-1, 2-2)
a magyar csapat gólszerzői: Kähkönen (9.), Petan (30.), Hargrove (38.), Erdély (59.), Sarauer (60.)


(Fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19)