• 2024 04 20

Megint győzött az Újpest

A DVTK tizedik idegenbeli vereségét szenvedte el

Az Újpest otthon 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának nyitómérkőzésén, pénteken.

Karácsony előtt, az őszi évad zárásaként fordult elő, hogy az Újpest két bajnokit nyerjen egymás után. most ez újra összejött, miután egy hete első idei győzelmüket aratták a lilák az MTK otthonában, hazai pályán ezt megismételték a Diósgyőr ellen is. Bár az első félidőből kiindulva csoda, hogy esett gól a mérkőzésen, hiszen meglehetősen eseménytelen 45 percen volt túl a két szebb napokat látott gárda. Gyakorlatilag elképzelés és helyzet nélkül múlt el az első felvonás. A folytatásra némileg aktívabbá váltak a felek, akadt helyzet mindkét oldalon, és bár gólszerzési lehetősége ebben a szakaszban inkább a vendégeknek volt, mégis a hazaiak szereztek vezetést Mitrovic révén. Volt ugyan még fél úrája a gól után a DVTK-nak az egyenlítésre, csak helyzetekig jutott a sereghajtó, amelynek így tíz vereség mellett egyetlen győzelme van idegenben az aktuális bajnoki kiírásban. Igaz az a Ferencváros ellen. Az Újpest ugyanakkor a hétküzi kupameccsét is ide számítva hat napon belül harmadik mérkőzését nyerte meg, ami már-már sikerszériának mondható a lila-fehérék jelenkori életében.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Bogár
gólszerző: Mitrovic (60.)
sárga lap: Tallo (49., 92.), Csongvai (54.), Szakály P. (87.), illetve Iszlai (15.)
piros lap: Tallo (92.)

Újpest: Banai - Pauljevic, Kastrati, Ristevski, Antonov - Csongvai, Onovo - Simon (Beridze, 64.), Mitrovic (Szakály P., 82.), Stieber Z. (Katona, 82.) - Tallo

Diósgyőr: Malenica - Milovic, Hegedűs, Soldo - Grgic (Suljic, 72.), Sesztakov, Iszlai (Grozav, 72.), Márkvárt, Marin - Vanecek (Ivanovski, a szünetben), Drazic