• 2024 12 03

Dániában folytatja vb-felkészülését a női jégkorong-válogatott

A házigazdák elleni két mérkőzés van a programban

Az elit-világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott 23 fős kerettel utazott Dániába, ahol pénteken és szombaton felkészülési mérkőzést játszik a házigazdával.

A női válogatott 23 fős kerettel utazott el Dániába. Nem tartott a csapattal Révész Zsuzsa, Gengeliczky Dorottya, Józsa Orsolya és Strobl Lara, ezúttal nem tud szerepelni Knee Sarah és Kiss-Simon Franciska, valamint Szilágyi Tifani válogatottbeli visszatérésére várni kell még.

Az együttes szerdán este óta Koppenhágában edz, folytatva az otthon elkezdett munkát. Aztán jöhet a két találkozó a szintén A csoportos riválissal szemben pénteken és szombaton délután.

A dánokkal az utóbbi két évben többször is találkozott a magyar csapat. A 2019-es, káposztásmegyeri vb-n 6-2-re győztünk, majd kéz a kézben jutott fel a két együttes az elitbe, annak is köszönhetően, hogy a mieink az utolsó mérkőzésen legyőzték az osztrákokat. 2019 novemberében a szlovákiai Négy Nemzet Tornán 3-1-es magyar diadal született, aztán tavaly nyáron a Tüskecsarnokban, Lisa Haley szövetségi kapitány első meccsein 1-0-ra, majd 4-3-ra nyertek a dánok.

„A keretszűkítés mindig nehéz és sohasem vidám, de azok a fiatal hölgyek, akik most kikerültek, jól dolgoztak az edzéseken, és biztosak vagyunk benne, hogy megkapják majd az esélyt a folytatásban. Az erőnléti felmérés jó eredményeket mutatott, az edzések is jól sikerültek, a munkamorál remek szinten van, szóval elégedettek vagyunk az eddigiekkel. Jó csapattal találkozunk, amely szintén fejlődött az utóbbi években, és rendre megnehezítette a dolgunkat. Még van néhány terület, ahol jobbnak kell lennünk, ezekre fókuszálunk ezen a két mérkőzésen.” értékelt Mika Väärälä másodedző a jégkorong szövetség weboldalán.

A program

2021. február 12. 17.00 Dánia-Magyarország
2021. február 13. 13.00 Dánia-Magyarország

A keret

Kapusok: Németh Anikó, Szabó Fruzsina (MAC Budapest), Tóth Zsófia (KMH Budapest)
Hátvédek: Grkovic Jelena (KMH Budapest), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Dartmouth College USA), Pártos Réka (MAC Budapest), Szamosfalvi
Petra (KMH Budapest), Tóth Enikő (KMH Budapest)
Csatárok: Dabasi Réka (KMH Budapest), Gasparics Fanni (MAC Budapest), Gowie Alexandra (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (KMH Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Vienna Sabres AUT), Jókai-Szilágyi Zsófia (Lulea HF SWE), Kiss Andrea (MAC Budapest), Metzler Regina (Vasas SC), Pázmándi Zsófia (MAC Budapest), Pintér Hanna, Pintér Lili (mindketten SDE Stockholm (SWE), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Somogyi Vivien (KMH Budapest)

A stáb

Szövetségi kapitány: Lisa Haley
Edző: Mika Väärälä, Kis András
Kapusedző: Budai Krisztián
Erőnléti edző: Ács Ferenc
Felszerelés menedzser: Tornyi Gábor
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Sport masszőr: Mondl Viktória
Csapatvezető: Jasó Judit
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila
Sportpszichológus: Nagy István/Soós Judit
Sajtó: Kaposi Dávid