• 2024 04 19

Vereség Dániától a középdöntő első meccsén

Már csak matematikai esély maradt a negyeddöntőre

A magyar női kézilabda-válogatott 30-19-re kikapott Dániától a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, szerdán Granollersben, így már csak matematikai esélye van a célként és elvárásként megfogalmazott negyeddöntőbe jutásra.

Elkerülni a németek elleni hibákat és megverni a dánokat a középdöntő első meccsén. Ez volt a magyar női kézilabda-válogatott terve szerda este.

A mieink ennek szellemében nagyon határozottan, kevés hibával és jó lövő százalékkal kezdték a meccset és ugyan a mieink voltak fehér mezben, de ez korántsem volt a megadás jele. A Golovin gárda magához ragadta a kezdeményezést és az első 15 percben folyamatosan vezetett. A skandinávok folyamatosan üldözőben voltak, de a 17 percre nemcsak utolérték Zácsikékat, hanem 8-7-re fordítottak is. Az első félidő második fele azonban kísértetiesen hasonlított a németek elleni találkozóéra. A mieink mind támadásban, mind védekezésben visszaestek. Talán éppen a legjobbkor jött a nagyszünet, amely 15-11-es dán vezetésnél vette kezdetét. De a pihenő a dánoknak tett jót. Sem fordulat, sem hétfőihez hasonló magyar második félidőt nem láthattak ezúttal a szurkolók. A dánoknak hosszabb volt a kispaduk és ennek is köszönhetően a játék minden elemében felülmúlták a mieinket. A vége komoly vereség lett, amivel a negyeddöntő esélye nagy valószínűséggel elúszott. Azonban összességében a világbajnokság egyik esélyesétől kikapni realitás volt. Dánia 30-19-re győzött, a mieink a középdöntős csoport harmadik helyéért még versenyben vannak, ehhez először győzni kell majd pénteken Kongó ellen.

női kézilabda világbajnokság, középdöntő, 1. forduló, III. csoport:
Dánia-Magyarország 30-19 (15-11)
Granollers, v.: D. Loncar, Z. Loncar (horvátok)
lövések/gólok: 47/30, illetve 46/19
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 7/4
kiállítások: 6, illetve 6 perc

Magyarország: Bíró - Márton 1, Vámos 3, Planéta, Bordás 2, Szöllősi-Zácsik 2, Lukács 1, cserék: Klujber, Háfra 2, Kácsor 4, Tóth E. 2, Szabó L., Kovács A. 2, Fodor, Szikora, Albek, szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir