• 2024 03 29

Két hibátlan futás a cél

Magyar Márk Chtchetinina Ioulia-val páros műkorcsolyában lesz ott a pekingi téli olimpián

Húsz év következetes munkája érik be Magyar Márk műkorcsolyázónk pályafutásában. A pekingi olimpiára jelenlegi partnerével, Chtchetinina Ioulia-val páros műkorcsolyában kvalifikálták magukat a tavalyi stockholmi világbajnokságon elért 14. helyezéssel, aminek köszönhetően - ahogy honlapunknak Márk elmondta - lesz mögöttük magyar pontozóbíró a kínai fővárosban.

Márk példája is azt bizonyítja, hogy semmi sem lehetetlen, csak nem szabad feladni, még ha sok lemondással és munkával is jár, nem beszélve az anyagi kiadásokról, hiszen ez a sportág igen költséges (számos sérülés, partnerváltás, akadály nehezítette pályafutását, a szerk.). 2019. májusában egy gyulladást okozó csontdarabot kellett eltávolítani a magyar sportoló bal térdéből. Két hónappal később már újra jégen volt svájci-orosz partnerével, magabiztosan haladva a nagy cél, a téli olimpia felé. Az olimpiai szezonra új programokkal készültek a mieink, akik mind a rövidprogramot, mind  a kűrt lecserélték. Kicsit mást mutatnak be a jégen, mint eddig, de Márk szerint nagyon szerethető lesz ez is. Zenében, stílusban is mást álmodtak ezúttal a jégre. A technikai elemek mellett a kivitelre helyeztek nagyobb hangsúlyt. Az európai versenyzők között nyolcadik helyen állnak a ranglistán.

A január 10-én Tallinban kezdődő Európa-bajnokságon a Top 10-be szeretnének kerülni, a  világbajnokságon és az olimpián pedig kűrt futni. Ehhez először lehetőleg tökéletes rövidprogramot kell futniuk. Márk temperamentuma és Ioulia nyugodtsága biztos alap a jövőhöz. 

66 év után vehet részt újra magyar műkorcsolya páros az olimpián, hiszen 1956-ban Olaszországban a Nagy testvérpár szerepelt legutóbb ötkarikás játékokon, amikor a magyar páros bronzérmes lett. Most Márkék egy 19 fős mezőnyben küzdhetnek a februári pekingi téli olimpián. Márk hangsúlyozta honlapunknak: hibátlan produkciók esetén lehetnek elégedettek majd, nem a helyezéssel, mert azt annyi minden befolyásolja.