• 2024 03 29

A Póta-Madarász női párosban van fantázia

Madarász Dóra és Szudi Ádám értékelése a houstoni asztalitenisz vb után

Hazaérkezett a magyar válogatott a houstoni egyéni asztalitenisz világbajnokságról. Ez volt az első olyan vb, ahol nem rendeztek selejtezőket, azaz a világranglistáról lehetett a főtáblára kerülni.

Legtovább a Madarász Dóra, Póta Georgina női párosunk jutott, akik biztató teljesítménnyel a 16 között búcsúztak egy indiai duó ellen két győzelem után. Érdekesség, hogy korábban mindketten szereztek érmet párosban, Gina Tóth Krisztinával aranyérmet, míg Dóra a 2016-os budapesti Európa-bajnokságon bronzérmet Pergel Szandrával. Most a tengerentúlon először egy szerb kettőst vertek meg majd az 5. kiemelt svéd párost 1-2-ről fordítva 3-2-re győzték le a 32 között, ami bravúrosnak mondható. Főleg úgy - ahogy honlapunknak meg is erősítette Madarász Dóra - eddig csak néhány edzésen játszottak párost Pótával. Szerinte van jövője ennek a duónak, így biztosan nem ez volt az első és utolsó fellépésük.

Bátorfi Zoltán, a nők szövetségi kapitánya maradéktalanul csak velük lehetett megelégedve, ami nem csoda, hiszen a többi versenyszámban győzelem nélkül maradtak a játékosai Houstonban. A reptéri értékelés során egyesben leginkább Hartbrich Leonie-t tudta dicsérni, aki 4:0-s veresége ellenére szépen helytállt a hazaiak legjobbja, Lily Zhang ellen. Póta Georgina korai kiesése a női szövetségi kapitányunk szerint benne volt a pakliban, mivel az utóbbi időben nagyon jó formát mutató Hana Matelovával került szembe, Madarász Dóra viszont messze elmaradt a csúcsformájától, és most kapott ki először a luxemburgi Sarah De Nuttétól.

Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosunktól is többet várt Bátorfi Zoltán, bár a Puerto Ricó-i Brian Afanador és Adriana Díaz szerinte talán a legjobb latin-amerikai kettőst alkotja. A Madarász, Póta női párosunk viszont két szép győzelmet aratva nyolcaddöntőbe jutott, és ők ketten a kapitány szerint akár éremért is harcban lehetnek a következő Európa-bajnokságokon.

Férfijátékosaink közül Lakatos Tamás és Szudi Ádám jutott túl az első fordulón, ebben szerepe volt a sorsolásnak is. Szudi elmondta: sajnálja a hongkongi párostól elszenvedett vereséget, de tőlük nem szégyen kikapni. Kiemelte: ennyi volt most ebben a világversenyben, a hibákat meg ki kell javítani.