• 2024 03 29

Egy bronzérem vasárnap Debrecenben

A férfi váltó harmadik, a vegyesváltó negyedik lett

z olimpiai bajnok férfi váltó révén vasárnap egy bronzérmet gyűjtött a magyar csapat a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán.

Egy érmet szereztek a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a világkupa sorozat debreceni állomásának vasárnapján, ezzel három éremmel zártak, mindegyikből színből eggyel. Miután az 500 méteres fináléban Liu Shaolin győzött öccse, Liu Shaoang előtt, az 1000 méteres elődöntőkben nem jártak sikerrel a mieink, hiszen nem tudtak bekerülni a fináléba. Nem úgy a vegyesváltóban, ahol egy esést követően a negyedik helyen végzett a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású vegyesváltó. A kétezer méteres számban a magyar csapat egy szerencsétlen bukást követőn végül lecsúszott az éremről, de a mostani negyedik hellyel előrelépett a második pozícióba a vk-sorozat összetettjében, ami egyre közelebb hozza az olimpiai álmokat.

A nap végén pedig a férfi váltó ezúttal nem a megszokott összeállításban, de így is felállhatott a dobogóra verseny végén. Hiszen ezúttal Liu Shaoang és Krueger John-Henry mellett Tiborcz Dániel és Nógrádi Bence szerepelt, de ők is megállták a helyüket, hiszen a Kanada és a Koreai Köztársaság mögött a harmadik helyen futottak be. Amivel összetettben a mieink a második helyen állnak, ami az utolsó VK futam, a hollandia Dodrecht előtt biztató, hogyha azt vesszük figyelembe, hogy az előző olimpiára csak az utolsó pillanatban jutott ki a csapat. Ez a pekingi játékok kapcsán biztosan nem lesz majd így.

férfi 1000 méter:
1. Hvang Tae Hon (dél-koreai) 1:25.425 perc
2. Pascal Dion (kanadai) 1:25.698
3. Itzhak de Laat (holland) 1:26.211
...9. Liu Shaolin Sándor
...30. Krueger John-Henry
...83. Liu Shaoang
A vk állása: 1. Dion 20 800 pont, ...6. Liu Shaolin 7871, ...14. Krueger 3436, ...26. Liu Shaoang 776

5000 méteres férfi váltó:
1. Kanada 6:44.045 perc
2. Koreai Köztársaság 6:44.892
3. Magyarország 6:45.003
A vk állása: 1. Kanada 22 621 pont, 2. Magyarország 20 800

női 1000 méter:
1. Suzanne Schulting (holland) 1:31.475 perc
2. Csoj Min Dzsong (dél-koreai) 1:31:789
3. Natalia Maliszewska (lengyel) 1:31.950
...12. Kónya Zsófia
...15. Jászapári Petra
...66. Bácskai Sára Luca
A vk állása: 1. Schulting 28 000 pont, ...20. Kónya 1006, ...23. Jászapáti 780, ...53. Sziliczei-Német Rebeka 13, ...59. Bácskai 7

3000 méteres női váltó:
1. Hollandia 4:06.698 perc
2. Kanada 4:06.769
3. Kína 4:06.782
...10. Magyarország
A vk állása: 1. Hollandia 28 000 pont, ...10. Magyarország 4781

2000 méteres vegyesváltó:
1. Kína 2:39.386 perc
2. Kanada 2:39.651
3. Franciaország 2:40.417
4. Magyarország 2:46.965
A vk állása: 1. Kína 28 000 pont, 2. Magyarország 14 797