• 2024 04 19

Kettős Liu siker 500 méteren

Döntőben a férfi váltó is Debrecenben

Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang - egy század másodperccel elmaradva - a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. A B-döntős Krueger John-Henry összesítésben kilencedik lett.

A fináléban a két magyar mellett két kínai és egy dél-koreai szerepelt. A 26. születésnapját ünneplő Liu Shaolin Sándor - a szám vk-másodikja - egy gyönyörű manőverrel az élre tört a világcsúcstartó Vu Ta-csinget megelőzve, akit aztán a testvére, a szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is maga mögé utasított. Ezt követően a két magyar mögött nagy csata alakult ki, melynek végén mindhárom másik résztvevő kicsúszott, így a hajrában a két fivér egymással harcolt a győzelemért. Ebben jobb benyúlással, egyetlen századdal a szülinapos Liu Shaolin volt a jobb.
A Főnix Aréna hatalmas tapssal köszöntötte a két sztárt, akik közül Liu Shaolin a diadalával átvette a vezetést a táv pontversenyében.
A 6-9. helyért rendezett kisdöntőben Krueger rosszul kapta el a rajtot, negyedik volt, és ugyan egy rövid időre javított, az utolsó kör előtt megbotlott, ütemet vesztett, és így az utolsó, negyedik, összesítésben pedig kilencedik lett.
Ebben a számban a végelszámolás legjobb 32 versenyzője szerez ötkarikás kvótát.
A váltók elődöntői 17.52-kor rajtolnak.


Rövidpályás gyorskorcsolya világkupa, Debrecen, férfi 500 méter:
1. Liu Shaolin Sándor 40.955 mp
2. Liu Shaoang 40.965
3. Zsen Ce-vej (kínai) 52.637
....9. Krueger John-Henry
A vk állása: 1. Liu Shaolin 22 621 pont, ...5. Liu Shaoang 12 101, 6. Krueger 11 775

Videobírózás után jutott a vasárnapi fináléba a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Tiborcz Dániel összeállítású férfi váltó a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. A szombati elődöntős futamok első és második helyezettjei az A-, a harmadik és negyedik helyezettjei a B-döntőbe kerültek.  A világcsúcstartó és olimpiai bajnok magyarok - akik vezetik a vk-ranglistát ebben a számban - a holland, az olasz és az orosz stafétával kerültek azonos csoportba. Eleinte békésen haladtak a csapatok, majd a hollandok ezt húsz körrel a vége előtt megunták, próbáltak élre törni, de ekkor Liu Shaoangot kisodorták. A magyarok fél kör hátrányba kerültek, és már nem sikerült feljönni. Abban lehetett bízni, hogy a zsűri szabálytalanság miatt kizárja a holland négyest, és a hazai váltót továbbjuttatják.  A videobíró végül a magyaroknak adott igazat, akik így ott lesznek a vasárnapi fináléban.
    Az már pénteken eldőlt, hogy a 3000 méteres magyar női váltó nem jutott elődöntőbe.
     Ebben a számban a végelszámolás legjobb nyolc váltója szerez ötkarikás kvótát.