• 2024 04 19

Vas Kata győzött a cyclo-cross világkupa sorozat belga versenyén

Magyar siker Overijsében

Vas Kata Blanka nyerte a cyclocross-világkupa-sorozat idei negyedik állomását, a belgiumi Overijsében.

Vas Kata Blanka az idei cyclocross-világkupa sorozat Iowa-i állomásán már felállhatott a dobogóra, amikor harmadik lett. Azonban ennél is volt feljebb a magyar kerékpársport legjobb versenyzőnőjének. Hiszen a vk sorozat második belga futamán, Overijsében már senki sem tudott gyorsabb lenni a magyar hölgynél. Aki nemcsak, hogy a legjobb tempóban tekerte végig az embert próbáló, eső miatt felázott 14 kilométeres terepet, de a legkevesebbet is hibázott. Így Vas Kata Blanka a sorozat történetében az első magyar lett, aki futamot tudott nyerni a cyclo-cross világkupa-sorozatban. A győzelem pedig azt is jelenti, hogy a magyar kerékpározó a most megszerzett 40 pontjával 105 pontot gyűjtött eddig a futamokon, ezzel pedig összetettben előre lépett a negyedik helyre. És mindössze hét pont a hátránya a harmadik holland Pieterse mögött.