• 2022 06 30

Ismét bajnoki címre hajtanak a Vasas röpisei

Amerikai átló érkezett Óbudára

Új évad, új keret, de cél a bajnoki cím idén is a Vasas női röplabda csapatánál.

A holland Paula Boonstra térdsérülése miatt új átló után kellett néznie a klubnak, a választás pedig az ötödik európai szezonjára készülő, amerikai Alexandra Malloyra esett. A 27 éves átló egyelőre december végéig kötelezte el magát a piros-kékekhez.

“Texasból származom, és nagyszerű lehetőségnek tűnt az, hogy a Vasasba igazoljak. Izgatottan várom, hogy megismerjem a lányokat és az edzői stábot. Nagy kihívásnak tartom, hogy egyszerre négy versenysorozatban is elindulunk” – mondta a klub honlapjának hétfői ideérkezése másnapján Andie, aki kedd reggel már edzésre jelentkezett a Vasas görög edzőjénél, Giannisz Atanaszopulosznál.

Sarlós Márton, a Vasas Óbuda ügyvezető igazgatója honlapunknak elmondta: a klubnak gyorsan kellett döntenie a holland játékos pótlásáról, hogy az amerikai feladóátló mielőbb csatlakozhasson új egyesületéhez. Kiemelte: korábban Németországban, Finnországban, a legutóbbi két évben pedig Spanyolországban röplabdázott Alexandra Malloy. A szakember nagyon színvonalas bajnokságra számít idehaza, ahol a címvédő nyíregyháziak mellett a békéscsabaiak, a kaposváriak és a balatonfürediek is erős kerettel neveztek az NB1-be.

Visszatért a piros-kékekhez Kaposvárról a válogatott feladó, Király-Tálas Zsuzsanna, ahogy a klub korábbi játékosa, az MTK-tól visszatérő Papp Orsolya is újra a Vasasban játszik a következő szezonban. Szintén az MTK-tól érkezett Vezsenyi Adrienn: a fiatal, átló-poszton bevethető játékos előző szezonbeli jó teljesítményével kiérdemelte a válogatott behívót, ahol nagyszerűen teljesített, aminek köszönhetően felfigyeltek rá a Vasasnál.

Végül Sarlós Márton megemlítette, hogy a fiatal és rutinosabb magyar válogatott röplabdázókban komoly potenciál van, amit a szakmai stáb kamatoztatni szeretne a légiósokkal kiegészítve.