• 2024 04 19

Dr. Mészáros János maradt az NVESZ elnöke

Már 62 sportágat számlálnak

Tisztújító közgyűlést tartott kedden a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A jellemzően a nem olimpiai sportágakat tömörítő sport köztestület újabb öt évre egyhangúan az NVESZ elnökévé választotta Dr. Mészáros Jánost, sportágai közé pedig felvette a teqballt, amivel 62-re nőtt a testület tagszervezeteinek létszáma.

A Nemzeti Versenysport Szövetség – amely korábban nem olimpiai tagozatként a MOB keretein belül működött – 2016. december 21-én alakult meg, és az akkor megválasztott tisztségviselők öt évre szóló mandátumot kaptak.
Az elmúlt ciklust értékelő beszédében Dr. Mészáros János elmondta: a köztestületté válást követően sikerrel rakták le az új szervezet alapjait. A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményén, a Világjátékokon 2017-ben Wroclawban 14 éremmel soha nem látott sikert értek el a magyar versenyzők, és el tudja képzelni, hogy a jövő évi Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghambe is 100-120 fős magyar delegáció utazhat majd – mondta Dr. Mészáros János. 
A tisztújítás során a közgyűlésen megjelentek egyhangúan újra bizalmat szavaztak az eddigi elnöknek, a Magyar Karate Szakszövetséget is vezető Dr. Mészáros Jánosnak. Nem változott az általános alelnök és a szakmai alelnök személye sem: előbbi posztot továbbra is Járosi Péter, utóbbit pedig Galambos Péter tölti be. Az eseményen megválasztották az NVESZ új elnökségét is. A grémiumban a közgyűlés döntése értelmében Sinkó Andrea, Csabai Attila, Hermann Henrik, Varga István, Mihalik Hunor, Sági István, Oláh Gyárfás és Nádasi Tamás kapott helyet.
Hatvanegyről 62-re bővült az NVESZ tagszervezeteinek köre, miután felvették a tagok közé a 2023-as Európa Játékokon bemutatkozó teqball sportág hazai szervezetét, a Magyar Teqball Szövetséget.