• 2024 03 29

FTC vereség az Európa-liga második körében is

A Betis volt a szerencsésebb együttes csütörtökön

Második mérkőzésén is vereséget szenvedett a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga csoportkörében: Peter Stöger együttese csütörtökön hazai pályán 3-1-re kapott ki a spanyol Real Betistől.

A Ferencváros a statisztikák alapján Európa egyik legjobb csapatát látta vendégül, ugyanis a Betis idei 34 tétmérkőzésén mindössze három vereséget szenvedett, az öt nagy bajnokságot tekintve pedig ezzel az élen áll, megelőzve például a Bayern Münchent (4) és a Real Madridot (5).
A zöld-fehér szurkolótáborok csodálatos atmoszférát teremtettek a Groupama Arénában, ahol bő negyed órán keresztül még helyzetig sem jutottak a csapatok, de a 17. percben a vendégek első lehetőségüket gólra váltották a világbajnok francia Nabil Fekir révén.
Az öt védővel felálló Ferencváros nem tudott komoly helyzetet kidolgozni, sokáig csak egy szöglet utáni Sammy Mmaee-fejes volt az egyetlen veszélyes lehetősége. A kapuban mindeközben Dibusz a szezon egyik legnagyobb védésével mentette meg csapatát a góltól.
A hazai szurkolók közben egy molinóval üzentek az Európai Labdarúgó Szövetségnek: "UEFA: kettős mérce egyenlőség helyett, ez nem sportszerű".
A zöld-fehérek a félidő utolsó pillanataiban egyenlítettek Myrto Uzuni gyönyörű egyéni villanása után.
A második játékrész elején a magyar bajnok beszorította a La Liga legutóbbi idényének hatodik helyezettjét, érzékelte is a bajt Manuel Pellegrini, a spanyolok chilei vezetőedzője, aki az 57. percben egyszerre hármat cserélt. A játék kiegyenlítetté vált, majd a spanyolok fokozatosan átvették az irányítást, és egy szöglet után szerencsés öngóllal másodszor is előnybe kerültek. A hajrában nagy erőkkel rohamozott a Ferencváros, de a Betis rutinosan tartotta az eredményt, az utolsó percben pedig a villámgyors Cristian Tello találatával lezárta a mérkőzést.

Európa-liga, G csoport, 2. forduló:
Ferencváros-Real Betis (spanyol) 1-3 (1-1)
Groupama Aréna, 16 759 néző, v.: Roi Reinshreiber (izraeli)
gólszerzők: Uzuni (44.), illetve Fekir (17.), Wingo (76., öngól), Tello (95.)
sárga lap: Laidouni (86.), illetve Akouokou (41.), Montoya (58.), Rodri (79.)

A magyar bajnok, amely a nyitókörben a Bayer Leverkusen otthonában maradt alul 2-1-re, október 19-én a hozzá hasonlóan pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt sereghajtó Celtic Glasgow otthonában folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.

Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a végeredménnyel érthetően nem, együttese teljesítményével viszont elégedett volt a Real Betistől elszenvedett 3-1-es Európa-liga vereség után.

Az osztrák szakember a csütörtöki találkozót követő sajtótájékoztatón hozzátette, kicsit balszerencsés volt csapata, amely összességében jó mérkőzést játszott egy olyan ellenféllel szemben, amely magabiztosan tartja a labdát és rendkívül keveset hibázik.
    Botka Endre, a Ferencváros válogatott védője kiemelte, az ilyen topcsapatok ellen apróságok döntenek, ezúttal pedig két elkerülhető gólt is kaptak. Hozzátette, a csapat megmutatta, hogy egy ilyen erős ellenféllel szemben is képesek kontrollálni a mérkőzést egyes periódusokban, és nemcsak a védekezéssel törődnek.
    A vendégeket irányító Manuel Pellegrini - aki az 50. sikerét érte el, öt csapattal, a nemzetközi kupákban - elmondta, elégedettek az eredménnyel, és különösen jó érzés volt, hogy végre idegenbe is el tudták kísérni szurkolói a gárdát. Hozzátette, a Ferencváros lélektanilag a legrosszabb pillanatban, a félidő előtt egyenlített, de szerencsére fel tudtak állni ebből.
    A korábban a Real Madrid és a Manchester City kispadján is ülő szakember megjegyezte, a Ferencváros ma és a Leverkusen ellen is remekül futballozott, és bármire képes lehet a folytatásban.
    A magyar bajnok, amely a nyitókörben a Bayer Leverkusen otthonában maradt alul 2-1-re, október 19-én a hozzá hasonlóan pont nélkül álló, rosszabb gólkülönbsége miatt sereghajtó Celtic Glasgow otthonában folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.