• 2024 03 28

Száguldás a negyedik szakaszon

Szalayék előre léptek

Nagyon gyors és technikás szakasz volt a negyedik a 43. Dakar ralin, amelyet minden magyar egység sikeresen teljesített.

 Nagyon gyors szakasszal folytatódott a 43. Dakar rali. A legjobbak a negyedik etapon elérték a 130 km/órás átlagsebességet, Szalay Balázs és Bunkoczi László autójában a szakasz elején eltört a jobb első rugó, de a magyar páros még így is a 49. helyen ért célba szerdán. 

„Ma egy 337 kilométeres pályát jelöltek ki számunkra a rendezők, mégis nagyon hosszúra nyúlt a nap, mert nagyon sok volt az összekötő szakasz. A szakasz gyors volt, és mi még gyorsabbak is lehettünk volna rajta, ha rögtön az elején nem törik el az jobb első gátlóban a rugó, attól kezdve ugyanis megszűnt a rugózás azon az oldalon, és folyamatosan figyelnem kellett, hogy ne üssön le az eleje. A pálya nagy része gyors volt, homokos, néhol sziklás, de volt benne egy körülbelül húsz kilométeres dűnesor is, amit nagyon élveztünk.” értékelte a napot Szalay Balázs.

Szalayék az összetettben 58. helyen állnak. A kamionosoknál a magyar Scania ezúttal a 13. lett, és Fazekas Károlyék előre is léptek a 13. helyre. A motorsoknál Gyenes Emmánuel 35., míg Saghmeister Gábor 78. helyen áll. 

A mezőny csütörtökön Rijádból indulva egy 456 kilométeres mért szakaszt teljesít Al Qaisumahba menet.

43. DAKAR RALI

4. szakasz, Vadi ad-Davaszir–Rijád (össztáv: 856 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 337 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:35:59, 2. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 11 másodperc hátrány, 3. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 1:30 p h., …49. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 49:32 p h. Motorosok: 1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 2:46:50, 2. Branch (botswanai, Yamaha) 5:57 p h., 3. Sanders (ausztrál, KTM) 6:09 p h., …33. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 30:56 p h., …76. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 1:44:35 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ruszlan Ahmagyejev, Ilgiz Ahmecianov (orosz, Kamaz) 2:58:47, 2. Karginov, Mokejev, Leonov (orosz, Kamaz) 10 mp h., 3. Visneuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 14 mp h., …13. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 24:35 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 13:15:12, 2. Al-Attijah 4:58 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 36:19 p h., …58. Szalay 24:13:55 ó h. Motorosok: 1. Xavier de Soultrait (francia, Husqvarna) 15:00:25, 2. Barreda 15 mp h., 3. Benvaides (argentin, Honda) 3:24 p h., …35. Gyenes 2:19:11 ó h., …78. Saghmeister 9:42:21 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 14:45:58, 2. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 26:22 p h., 3. Sibalov, Nikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 26:57 p h., …13. Fazekas 4:49:39