• 2024 03 28

Lockett Deanna hazatért

Távozott a honosított versenyző Ausztráliába

A magyar rövidpályás-gyorskorcsolya válogatott Ausztráliából honosított versenyzője, Lockett Deanna visszatért hazájába.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) honlapján Telegdi Attila, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatója jelentette be, hogy a 2019-ben ausztrálból magyarrá lett Lockett Deanna visszatér szülőhazájába: 

„Deanna beilleszkedett a csapatba, mégis egyedül volt: távol a családjától, barátaitól, és időközben kiderült, mindezt nehezen viseli. Az elmúlt hónapok megerősítették abban, hogy Ausztráliában akar maradni, mi pedig tudomásul vettük a döntését – mondta el Telegdi Attila, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorskorcsolya ágazatának sportigazgatója. – Ebben a helyzetben megtehetnénk, hogy iderendeljük és kötelezzük őt a munkára, de lássuk be, csak egy mentálisan is kiegyensúlyozott versenyző tud megfelelni annak a követelménynek és rendszernek, amelyben erőn felül kell nap mint nap dolgozni, így ennek nincs értelme. A hivatalos lépéseket természetesen megtesszük, de ne feledjük azt sem, hogy emberekkel dolgozunk. Deanna kissé elhamarkodott döntésének és a világjárvány miatt kialakult helyzetnek tudjuk be a történteket és a jelenleg fennálló állapotot: a pandémia mindenkit, még a saját környezetükben, hazájukban dolgozó versenyzőket is megviseli, nemhogy egy, a szeretteitől távol lévő sportolót.”

    A 25 éves Lockett az állampolgársági eskü letétele után a 2019/20-as szezont végigversenyezte magyar színekben, így szerepelt a világkupa-sorozatban és a  debreceni Európa-bajnokságon is.