• 2024 04 20

Sikeres magyar kedd a Dakar rali 3. szakaszán

Szalayék az 51., Fazekasék a 14. helyen összetettben

 A targikus első nap után úgy tűnik sínen van a Szalay Balázs és Bunkoczi László duó, amely hiába kapott két defektet, és húzta be az utolsó nyolc kilométeren egyik vetélytársát a célba, jól szerepelt a keddi 403 kilométeres szakaszon a 43. Dakar ralin. 

Az Opel Dakar Team kettőse a szakasz felénél állt a 28. helyen is, ám végül a 42. pozícióban ért célba.

Változatos nap volt, gyönyörű dűnesorokkal és kőkemény triál-szakaszokkal – alig hittem, hogy feljutunk rájuk. Egyes sebességi fokozatban full-gázzal mentünk, az Opel szinte kaparta ki maga alól a köveket, a dűnéken azután nagyon elkaptam a fonalat, sok autót megelőztünk, voltak, akik ástak, másoknak technikai gondjuk támadt, megint mások felborultak." -nyilatkozat a magyar pilóta. 

 

Szalayék így az összetettben az 51. pozíciót birtokolják. A kamionosoknál a Fazekas Károly irányította Scania ezúttal is 16. lett, de nagyon közel van az első tízhez az összetettben, hiszen 14. helyen áll. 

A magyar, de román illetve szerb színekben induló Gyenes Emánuel és Saghmeister Gábor a 37. és 82. három szakasz után. 

A mezőny szerdán a főváros, Rijád felé veszi az irányt, több mint nyolcszáz kilométert tesz meg, a szelektív szakasz hossza 337 kilométer.

43. Dakar rali: 3. szakasz, Wadi ad-Dawasir–Wadi ad-Dawasir (össztáv: 629 km, ebből a mért szakasz hossza: 403 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:17:39, 2. Lategan, Cummings (dél-afrikai, Toyota Hilux) 2:27 p h., 3. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 4:05 p h., …42. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:22:14 ó h.

 Motorosok: 1. Toby Price (ausztrál, KTM) 3:33:23, 2. Benavides (argentin, Honda) 3:16 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 4:36 p h., …50. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:03:07 ó h., …77. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 2:13:09 ó h. Kamionosok: 1. Sziarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Anton Zaparoscsanka (fehérorosz, MAZ) 3:45:14, 2. Szotnyikov, Ahmagyejev, Ahmecianov (orosz, Kamaz) 18 mp h., 3. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 1:16 p h., …16. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 1:38:12 ó h.

Az állás. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 10:39:02, 2. Al-Attijah 5:09 p h., 3. Serradori, Lurquin (francia, belga, Buggy) 26:21 p h., …51. Szalay 23:24:34 ó h. Motorosok: 1. Skyler Howes (amerikai, KTM) 12:05:48, 2. De Soultrait (francia, Husqvarna) 28 mp h., 3. Price (ausztrál, KTM) 52 mp h., …37. Gyenes 1:56:02 ó h., …82. Saghmeister 8:05:33 ó h. Kamionosok: 1. Szotnyikov 11:47:11, 2. Vjazovics 16:56 p h., 3. Sibalov 23:01 p h., …14. Fazekas 4:25:04 ó h.