A címvédő Carlos Sainz nyerte meg vasárnap a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali első szakaszát.
A magyar indulók közül a Szalay Balázs, Bunkoczi László autós duó napja hiába indult jól, a harmadik ellenőrző pont után egy komoly technikai hiba miatt órákat kellett szerelniük a sivatagban, így csak hajnali egykor értek a táborba. Az első szakaszon végül a mezőny végében értek célba, de elrajtoltak kedden reggel a második etapon.
A kamionoksnál a a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter trió remekül versenyezve a 16. helyen ért célba, összetettben pedig a 19. helyen áll a Scaniájával.
A két magyar motoros induló közül az erdélyi Gyenes Emánuel 36., míg a vajdasági Saghmeister Gábor a 89. helen áll a nyitó szakasz után.