• 2024 03 29

Amit önmagadnak adhatsz, az a szerénység!

Kozák Luca beszélt honlapunknak 2021-es felkészüléséről

Kozák Luca tavaly nyáron egy harminchat éves országos rekordot adott át a múltnak, amikor a X. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon 12.71 másodperces szenzációs idejével másodikként futott be a célba a fedettpályás Európa-bajnok, holland Nadine Visser mögött 100 méteres gátfutásban. Nem meglepő módon Luca lett 2020-ban az év atlétája idehaza, míg edzője, Suba László az év edzője.

A 2019-es fedettpályás Eb-n 60 méter gáton szintén új országos csúcsot futva került a döntőbe, ahol viszont sajnos bokasérülése miatt nem állhatott rajthoz. A 2019-es őszi dohai világbajnokságon bejutott előfutamából az elődöntőbe, ahonnan nem jutott be a döntőbe, de így is elégedetten térhetett haza az összesített 13. helyezésével, hiszen két héttel a vb előtt még bedagadt bokája a kiutazását is veszélyeztette. 

Kozák Luca heti hét-nyolc edzéssel készül az idei lengyelországi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságra, de egyelőre még nincs meg a pontos menetrend, hogy hol és mikor indulhat előtte néhány versenyen január végén és februárban. Egy biztos, a 24 éves gátfutónő decemberben megszerezte a diplomáját, miután túljutott az államvizsgán is a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, kémia szakon. Nem ül a babérjain, mert levelezősként másodéves a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, ahol a számvitel és a marketing jobban érdekli már, mint a kémia.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) két évvel elhalasztotta a 2021 márciusára tervezett (eredetileg 2020-ban lett volna) fedettpályás világbajnokságot, amelynek a kínai Nanking a házigazdája. A 2015-ös junior Eb ezüstérmes gátfutónő mindent alárendel az egy évvel elhalasztott tokiói nyári olimpiának. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválóságának első idei fontos részsikere lehet, ha a toruni fedettpályás Eb-n sikerül 60 méteres gátfutásban is új országos csúcsot elérnie, azaz ha 7.97 alá kerül a rekord.

Végül Kozák Luca honlapunknak elárulta két tetoválásának a hátterét is, a cikk címében szereplő szöveg a jobb vállán olvasható rövidítve.