• 2024 04 19

Négygólos döntetlen Budafokon

Kétszer is vezetett az MTK

A Budafok 2-2-es döntetlent játszott az MTK Budapesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Nem hagyták a gollövő cipőt az öltözőkben a csapatok játékosai, hiszen a hatodik percre már mindkét hálót megzörgették a csatárok. Schön bombagólja nyitotta a mérkőzést a második percben, ám a hazaiak sem maradtak sokáig adósak, egy kapufáról kipattanó labdát újrázott vissza Skribek. A folytatásban is megmaradt a nyíltsisakos játék, ami lendületes de pontatlan támadásokban öltött testet, így nem forogtak veszélyben a kapuk, mígnem Varga Roland egy kontra után juttatta előnyhöz újra a vendégeket. Az így megszerzett előnnyel vonulhattak a kék-fehérek pihenőre. A második negyvenöt percből azonban még tíz sem telt el, és ez az előny már a múlté volt, Csonka egyenlített hasonlóan a Budafok első góljához, egy kapufa után. Továbbra is maradt a támadó szellemű játék, a csapatok igyekeztek maguk javára begyűjteni mindhárom pontot, de maradt a pontatlanság is, így erre nem sok konkrét helyzet adott lehetőséget a számukra. Az utolsó tíz percben Nikolic kiállítása emberelőnybe hozta a vendégeket, de ez nem hozott veszélyt a budafoki kapu előtt, így összességében igazságos döntetlen született. 

OTP Bank Liga, 17. forduló:
Budafoki MTE-MTK Budapest 2-2 (1-2)
Budafok, zárt kapus, v.: Bogár
gólszerzők: Skribek (6.), Csonka (52.), illetve Schön (2.), Varga R. (27.)
kiállítva: M. Nikolic (83.)
sárga lap: Zsóri (24.), Filkor (45.), Zeke (49.), Csonka (61.), Oláh (89.), illetve Miovski (22.), Schön (45.)

Budafok: Póser - Huszti A., M. Nikolic, Oláh, Medgyes (Zeke, a szünetben) - Csonka, Filkor (Micsinai, 74.) - Skribek, Kovács D., Szabó M. (Ihrig-Farkas, 64.) - Zsóri (Kulcsár K., 81.)

MTK: Mijatovic - Alho (Ikenne-King, 82.), Pintér, Nagy Zsombor, Schön - Kata, Mezei Sz. - Varga R. (Bíró B., 79.), Dimitrov (Palincsár, 60.), Prosser (Balázs B., 60.) - Miovski