• 2024 03 29

Negyeddöntős a magyar válogatott a vb-n!

Lengyelország sem tudta megállítani a mieinket

A magyar férfi kézilabda-válogatott biztosította negyeddöntőbe jutását az egyiptomi világbajnokságon, miután a középdöntő második fordulójában 30-26-ra legyőzte Lengyelországot szombaton az Új Fővárosban.

A negyeddöntő volt a tét a lengyelek elleni mérkőzésen a négy mérkőzésből négy győzelemmel álló magyar férfi kézilabda válogatott számára. Evés közben jön meg az étvágy tartja a mondás és ez most a mieinkre is igaz, hiszen a szakvezetés a biztos csoportkörös továbbjutásban bízva, ám a negyeddöntőt már a bravúr kategóriájába sorolva vágott neki a világbajnokságnak. Viszont ahogy mérkőzésről mérkőzésre forrott egységbe a csapat, egyre kevesebbek számára volt meglepetés az újabb és újabb magyar győzelem. A mai sem volt az. A lengyelek szerezték ugyan a mérkőzés első gólját, de ekkor vezettek utóljára. A mieink rögtön a mérkőzés elején magukhoz ragadták az irányítást és fokozatosan növelték előnyüket. A szünetre kialakult hatgólos magyar előny előrevetítette az újabb piros-fehér-zöld győzelmet, hiszen a magyar válogatott az egész torna során magabiztosan gazdálkodott megszerzett előnyével és a mai találkozóra is jellemző masszív védekezése rendre megnehezítette ellenfelei dolgát. A lengyelek a második félidőben sorozatosan heten támadtak a magyar fal ellen, ám a mieink volt hogy már nyolc góllal is vezettek. Az Európa-bajnok spanyoloktól mindössze egy góllal kikapó piros mezesek csak a mérkőzés utolsó tíz percében tudtak faragni hátrányukból, mikor a magyar védelem fáradtabban kezdett mozogni a folyamatos emberhátrányos védekezési megterhelés miatt, ennek ellenére a mieink győzelme egy pillanatra sem forgott veszélyben. Utóljára 1986-ban kezdett öt győzelemmel világbajnokságot a nemzeti csapat, amely sikerével negyeddöntőbe jutott világbajnokságon.  

Férfi kézilabda világbajnokság, középdöntő, 2. forduló, I. csoport:
Magyarország-Lengyelország 30-26 (16-10)
Új Főváros, zárt kapuk mögött, v.: Gubica, Milosevic (horvátok)
lövések/gólok: 46/30, illetve 44/26
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/1
kiállítások: 6, illetve 6 perc

Magyarország: Mikler - Lékai 8, Szita 2, Bánhidi 3, Sipos, Máthé 6, Rodríguez 3, cserék: Bóka 2, Rosta 4, Bodó 2, Ancsin, szövetségi kapitány: Gulyás István

A nap folyamán a csoport másik mérkőzésén Spanyolország 38-23-ra verte Uruguay-t

(fotó: IHF)