• 2021 07 27

A korábbi Vidi tréner lett a lengyel kapitány

Paulo Sousa lett a lengyel szövetségi kapitány

portugál Paulo Sousa, a Videoton FC korábbi vezetőedzője lett a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Paulo Sousa lett a magyar válogatottal egy vb-selejtezőcsoportban szereplő lengyel csapat szövetségi kapitánya. A portugál szakember korábban dolgozott Székesfehérváron is, de Baselnél, és a Fiorentinánál is. Utoljára pedig a Bordeauxnál edzőködött. Sousa bemutatozása a lengyel kispadon Budapesten lehet majd márciusban, amikor a lengyel válogatott a Magyarország ellen játssza első világbajnoki selejtezőjét. 

A lengyel szövetség nem adta a sajtó tudtára, hogy az 50 éves szakvezető szerződése meddig szól, de valószínűleg a sikeres Európa-bajnoki szerepléshez köthették, hiszen az előző, lengyel kapitánynak, Jerzy Brzeczek azért kellett távoznia, mert a szövetség elnöke szerint nem volt a válogatottnak vele esélye  továbbjutnia a kontinenstorna csoportjából.

Paulo Sousa a székesfehérvári együttessel Ligakupát egyszer, magyar Szuperkupát kétszer nyert, illetve bejutott az Európa-liga csoportkörébe. Később izraeli és svájci bajnoki címet is szerzett csapataival.
A lengyel válogatott Magyarországgal, Angliával, Albániával, Andorrával és San Marinóval került egy csoportba a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezőjének tavaly decemberi sorsolásán. Az Európa-bajnokságon pedig Spanyolroszággal, Svédországgal és Szlovákiával szerepel egy csoportban.