• 2024 12 03

Kiütéses győzelemmel kezdett a női vízilabda-válogatott a trieszti tornán

Izrael elleni siker az olimpiai selejtezőn

Az izraeliek elleni 27-2-es győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a Triesztben zajló olimpiai kvalifikációs tornán.

Bemelegítsének jó volt, sportértéke kevés akadt. Így lehetne összefoglalni a magyar női vízilabda-válogatott első mérkőzését Triesztben. Azt már a torna előtt tudni lehetett, hogy valójában két komoly találkozója lesz Bíró Attila csapatának. Az első csütörtökön a görögök elleni csoportrangadó, ami arról dönt, hogy ki nyeri majd meg az A jelű kvartettet. Ugyanis Izrael és Kazahsztán legyőzése nem jelenthet gondot, ahogy a negyedöntő sem, ahol a másidk csport két gyengébb alakulata közül kell majd valamelyik ellen vízbe ugrani. A második, de valójában legfontosabb találkozó ezen a tornán az elődöntő lesz. Amelyet vagy az olaszok vagy a hollandok ellen meg kell nyerni. Mert csak a két döntős lehet ott nyáron az olimpián. 

A hosszú bevezetés mellett sokkal kevesebb szót kell ejteni a meccsről, amely a formába hozásról szólt, hiszen a válogatottnak egy nagy hiánya azért van: a meccsterhelés. Így az első negyedben, amikor még belemelegedtek a csapatok tudott két gólt szerezni Izrael is. Azután viszont nem. A magyar együttes 27-2-re győzött. Egyedül a második negyed volt lyukas a dobott gólok tekintetében, mert az a 3-0-ás etap, később kevés lehet a fontosabb elllenfelek ellen. 

Szerdán persze megint egy könnyebb ellenfél következik, hiszen Kazahsztán kell legyőzni minél biztosabban.

Olimpiai kvalifikációs torna, Trieszt,  B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Izrael 27-2 (7-2, 3-0, 9-0, 8-0)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 5, Szilágyi 4, Parkes, Vályi, Gurisatti 3-3, Garda, Leimeter, Illés, Rybanska 2-2, Gyöngyössy 1