• 2024 04 17

A Berettyóújfalu bejutott a futsal BL-ben a legjobb 16 közé

Győzelem Cipruson

A magyar bajnok Berettyóújfalu 2-0-ra győzött Cipruson az Omonia Nicosia ellen a futsal Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

A Berettyóújfalu az első fordulóban, november 28-án 4-3-ra győzött a georgiai Tbiliszi State University otthonában. Majd a legjobb 16 közé jutásért a futsal Bajnokok Ligájában már Ciprusra vezetett az útja, ahol a Omonia ellen Rafinha da Silva a második percben szerezte meg a vezetést a magyar bajnoknak, majd a 25. percben Rábl állította be a végeredményt. 

A magyar együttesre a harmadik meccsén a legnehezebb feladat vár majd. Ezúttal is egy találkozó dönt majd a nyolcas döntőbe kerülésről és ezúttal is idegenben a kiemeltek ellen kell majd helytállnia a Mezei-Vill FC-nek. 

A lehetséges ellenfelek névsora pedig meglehetősen illusztris: A címvédő Barca, a szintén spanyol Inter, a Sporting CP és a Benfica, a kazah Kairat Almaty és Aktobe, valamint két orosz gárda a KPRF és a Ugra Yugorsk. A sorsolást csütörtökön délután kettőtől tartják majd. A meccseket pedig február 16 és 21. között rendezik meg. 

a 16 közé jutásért:
Omonia Nicosia (ciprusi) - Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 0-2 (0-1)
a magyar csapat gólszerzői: Da Silva (4.), Rábl (25.)