A magyar férfi kézilabda győzelemmel kezdte az egyiptomi világbajnokságot miután legyőzte a Zöld-foki Köztársaság együttesét.
Ez lesz minden idők legfurcsább világbajnoksága. Ez már az egyiptomi vb előtt borítékolható volt és a helyzet nem lett jobb a helyszínen sem. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnöke mindenképpen szeretett volna egy emlékezetes világbajnokságot rendeztetni a hazájával. Ez garantálhatóan sikerült, persze nem úgy, ahogy azt előzetesen szerették volna.
Két válogatott a koronavírus miatt el sem jöhetett a vb-re, így két beugró érkezett a helyükre. Svájc remekül esett be , hiszen győzelemmel kezdett. A helyszíni hírek szerint például a németek inkább a szobájukban reggeliznek, hogy nehogy elkapják a vírust, hiszen ők már eleve tartalékosan érkeztek. Több játékosuk nem is vállalta a szereplést a koronavírus-járvány miatt. Igaz a németeket ez sem zavarta, hiszen a csoportjunk favoritja magabiztosan győzte le Uruguayt.
A mieinknél csak Ligetvári hiányzik, aki elkapta a vírust és egészsége miatt nem kockáztatták meg a részvételét a tornán. A vb sajátosságaként azonban péntek délelőtt még az is kérdés volt, hogy lesz-e meccs? A Zöld-foki Köztársaság válogatottjánál ugyanis 10 játékos és néhány stábtag is elkapta a vírust. Aztán estére kiderült, hogy tudja vállalni a meccset az afrikai válogatott, mert maradt összesen 11 játékosa.
Ehhez képest hiába vezetett a magyar válogatott a meccs elején 5-0-ra, az afrikai együttes megrázta magát és feljött 5-4-ra. Az vetődhetett fel ekkor, hogy ugyan minden kezdet nehéz, de nem kapott-e túl nagy súlyt a csapat a nyakába azzal, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a negyeddöntőbe várja a nemzeti csapatot. Hiszen a tavayi Európa-bajnokságon elvárás nélkül indult a gárda és szárnyalt egészen a rájátszásig, ahol megint összenyomta a tét, a kvalifikációs tornák elérésének az esélye.
A magyar együttes mindenesetre 5-4 után tovább dominált, de hiába volt hét gól is a két csapat között a különbség az első félidőben, a szünetben 19-14 állt csak az eredményjelzőn.
A fordulás után aztán már minden úgy tűnt, hogy a legjobb mederben folyik tovább. Hiszen a második félidő első 15 percében az ellenfél nem jutott el csak három gólig, de amikor Ancsinék a tíz gólos különbségért támadhattak volna, kettős emberhátrányba kerültek a mieink. Így hiába fáradt egyre jobban a rivális, mégis feljött 27-21-re.
A hajrában is sok hibával játszott a magyar együttes, azonban ezúttal ezek még mind belefértek, hiszen a kötelezőt hozta a csapat, amely 34-27-re, hét góllal nyert, vagyis győzelemmel kezdte a világbajnokságot. De az intő jel lehet, hogy például az utolsó negyedórát elvesztette a magyar válogatott. Persze azt mindenki tudja, hogy a kulcsmeccs a csoportban a németek elleni találkozó lesz, a középdöntőbe való továbbjutás nem lesz kérdéses, az igen, hogy hányadik helyen? A magyarok vasárnap Uruguay, kedden Németország együttesével találkoznak a gízai A csoportban, a középdöntőbe az első három helyezett jut.
Eredmény, csoportkör, 1. forduló, A csoport:
Magyarország - Zöld-foki Köztársaság 34-27 (19-14)
Gíza, zárt kapuk mögött, v.: Emam, Hedaia (egyiptomiak)
lövések/gólok: 51/34, illetve 46/27
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 2/2
kiállítások: 10, illetve 6 perc
Magyarország: Mikler - Hornyák 4, Ancsin 7, Lékai 1, Szita 1, Bánhidi 4, Sunajko 4, cserék: Sipos 1, Győri 2, Topic 1, Balogh Zs. 4, Nagy B. 4, Hanusz 1
A csoport másik mérkőzésén: Németország–Uruguay 43–14 (16–4)