• 2024 04 19

Sikertelen szerda a Mesterek Tornáján Dohában

Négy induló, egy győzelem

A szerdán érdekelt mindegyik magyar cselgáncsozó helyezetlenül zárt a dohai Mesterek Tornáján.

A Mesterek Tornája nagyon sokat ért a dzsúdósok kvalifikációs versenyében, hiszen pontszámban csak a világbajnokság előzi meg. Igaz csak a legjobbak lehettek ott Dohában, még akkor is, hogyha az idei évben egy kicsit "bővebb" volt a mezőny a korábban megszokottnál. A 294 ezer dollár (88 millió forint) összdíjazású Mesterek Tornájára minden súlycsoport legjobb 36 dzsúdósát hívták meg ugyanis. De az itteni kiugró pontszerzési lehetőséggel egyedül Pupp Réka tudott élni, aki hétfői ötödik helyével visszaverekedte magát a kvalifikációs rangsorban a kvótás helyekre. 

Szerdán viszont a négy magyar induló mindössze egy győzelmet tudott aratni. Az az egy siker a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián nevéhez fűződik. A 90 kilósok között induló Tóth első összecsapásán legyőzte a szlovák Zilkát, majd kikapott a az üzbég Bobonovtól. Tóth Krisztián dohai szereplésével így is gyarapítani tudta olimpiai pontjai számát, ám hátrébb csúszott három helyet a rangsorban, most a kilencedik, ami a tokiói kiemeléseknél nem mindegy.

A 100 kilogramban az Atomerőmű SE Grand Slam-győztese Cirjenics Miklós csak egy meccset élt meg, hiszen a horvát Kumric ellen ipponvereséget szenvedett.

A nehézsúlyban a Széchenyi Egyetem SE U23-as, junior és ifjúsági Európa-bajnoka, Sipőcz Richárd a kétszeres olimpiai bronzérmes, háromszoros vb-ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok holland Henk Grollal ellen lépett tatamira és kikapott iponnal, akárcsak a nőknél a +78 kilogrammban a Mogyi-Bajai JC junior Európa-bajnoknője, Szigetvári Mercédesz, akinek a dél-koreai Kim elleni meccse ért véget idő előtt és vereséggel.

Az olimpiai sorozat hajrája azonban még csak most kezdődik, a magyar dzsúdósoknak még összesen 12 alkalmuk lesz arra, hogy pontokat szerezzenek és eljussanak a nyári olimpiára. 

A magyarok eredményei, férfiak: 

90 KG. 1. forduló: Tóth Krisztián–Peter Zilka (szlovák) 7–0. 2. forduló: Tóth Krisztián–Davlat Bobonov (üzbég) 0–7
100 KG. 1. forduló: Cirjenics Miklós–Zlatko Kumric (horvát) 0–10
+100 KG. 1. forduló: Sipőcz Richárd–Henk Grol (holland) 0–10
 

nők:  +78 KG. 1. forduló: Szigetvári Mercédesz–Kim Ha Jun (dél-koreai) 0–10