• 2024 03 28

Társkapitányok helyett csak egy

Elek Gábor szövetségi kapitány, Danyi Gábor edző lesz a válogatott mellett

Egy éve, amikor a Magyar Kézilabda Szövetség megvált Kim Rasmussentől már nyilvánvaló volt, hogy mennyire fontos az olimpiai kvalifikáció, hiszen ennek eléréséért húzott újat a szakmai elnökség. Hogy mindez jó döntés volt-e még mindig nem derült ki, azonban az Európa-bajnokság tizedik helye nem ezt igazolta. Mindenesetre a szakmai vezetés előre menekült, hiszen hierarchiát hozott létre a posztok között, így a márciusi olimpiai selejtezőkig Elek Gábor lesz a szövetségi kapitány a válogatott mellett, míg Danyi Gábor a nemzeti csapat edzője marad.

Danyi Gáborral ebben a januárban nagyot fordult a világ, ami a pozícióit érinti. Hiszen először Győrben nem hosszabbított és derült ki, hogy átül a Siófok kispadjára. Majd hétfőn a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi ülésén döntött úgy a grénium, hogy társkapitányi mellérendelő viszony után, következik az alá-fölé rendelés, vagyis Elek irányít, Danyi pedig segíti. 

Az MKSZ közleménye szerint a meghallgatott szakmai beszámolók után született ez a döntés. Vagyis Elek Gábor a válogatott szövetségi kapitányként, Danyi Gábor pedig a nemzeti csapat edzőjeként folytatja a munkát. Az Elnökség egyébként arról is döntött arról, hogy akcióterv készül a győri ötkarikás kvalifikáció sikeres megvívásának még hatékonyabb elősegítésére.

Danyi Gáborral és Elek Gáborral az Európa-bajnokság alatt és után is sokat beszéltünk, elemeztük a helyzetet – mondta Pálinger Katalin alelnök – A két szövetségi kapitány rendszerén változtatunk az olimpiai selejtezőre, Elek Gábor lesz az első számú szakmai vezető és Danyi Gábor a segítője. Noha a csapat csak márciusban találkozhat a sűrű versenynaptár miatt, de addig is folyamatos lesz a mentális és motivációs munka a kerettagokkal, a klubokkal. Erőnléti szempontból is nagy kihívás lesz az olimpiai selejtező, ezért szorosan együtt kell működünk az egyesületekkel a következő hetekben ebből a szempontból is. Nem sikerült jól az Európa-bajnokság, de a női válogatottnak még mindig megvan az esélye az olimpiára való kijutásra, és márciusban hazai pályán, Győrött ezt ki kell használni!

Cél nyilván az egyszerűsítés, vagyis, hogy egy fej vezessen. A feladat persze nem lehetetlen, hiszen Oroszország, Szerbia és Kína ellen kell kiharcolni a tokiói repülőjegyet úgy, hogy a gárda a csoportjában legalább a második lesz. Az oroszok nyilván kiemelkednek a négyesből, de miután a szbornaja a kontinenstorna közben váltotta le szövetségi kapitáyát Ambros Martint, így kérdéses mennyire lesz egységes. Kína ellen kötelező a siker. Az elvileg kik-ki meccs a szerbekkel szemben következik majd. Ha az Európa-bajnokságból akarunk merítkezni, akkor a csapat a két győzelméből az egyiket pont Szerbia ellen aratta, de erre alapozni felelőtlenség. Vagyis a feladat nem lehetetlen, de közel sem könnyű.

Ha nem sikerülne kijutni az ötkarikás játékokra, akkor viszont nemcsak a kapitánynak, kapitányoknak, hanem a szakmai vezetésnek is el kell gondolkodni, hiszen az elmúlt másfél év kapkodása korántsem tett jót a válogatottnak. Az is biztos azonban, hogy kijutni az olimpiára szinte nehezebb, mint ott jó eredményt elérni.