• 2024 04 20

Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában

Elkészítették a nyolcaddöntők párosítását is

A MOL Magyar Kupa 8. fordulójának mérkőzéseit február 10-én rendezik, de a következő már a következő két forduló párosítását is elkészítették hétfő este. 

Az MLSZ a sűrű versenyprogram miatt döntött úgy, hogy már most kisorsolja a következő körök párosításait, mivel a 8. és a 9., valamint a 9. és a 10. forduló között csupán két hét telik el. A 8. forduló előtt még mind a 12 OTP Bank Liga-csapat versenyben van a végső győzelemért, és miután mindannyian alacsonyabb osztályú rivális ellen lépnek pályára február 10-én. A mezőnyben már csak a Tarpa SC és a Dunavarsány képviseli a megyei bajnokságokat, az NB III-ból öten (Tiszafüred, Tállya, Taksony, III. ker. TVE, Hódmezővásárhely), a Merkantil Bank Ligából 14-en juthatnak a legjobb 16 közé.

A legjobb 16 csapat között értelemszerűen már nem lesz kiemelés, és továbbra is egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról. A továbbjutás mindegyik fordulóban egy mérkőzésen dől el. Minden esetben az alacsonyabb osztályú csapat lesz a továbbjutó, azonos osztálybeli csapatok esetében az előbb kihúzott csapat a pályaválasztó.

A nyolcaddöntő legnagyobb rangadója a Ferencváros-MOL Fehérvár lehet, amennyiben az OTP Bank Liga első két helyezettje legyőzi másodosztályú riválisát a 8. fordulóban.

A 9. forduló (nyolcaddöntő) párosítása:

1.Csákvár–Paks / Dunavarsány–Budafok
2. Dorog–FTC / Vasas–MOL Fehérvár FC
3. PMFC–Haladás / Soroksár–Kisvárda
4. Ajka–Mezőkövesd / Tarpa–DVTK
5. Tiszafüred–ZTE / III. ker. TVE–Budapest Honvéd
6. Tállya–Kaposvár / Kazincbarcika–MTK
7. Hódmezővásárhely–Puskás Akadémia / Szolnok–Újpest FC
8. DEAC–DVSC /Taksony–Siófok

A 10. forduló (negyeddöntő) párosítása:

Dorog-FTC / Vasas-MOL Fehérvár FC – Csákvár-Paks / Dunavarsány-Budafok

Ajka-Mezőkövesd / Tarpa-DVTK – Hódmezővásárhely-Puskás Akadémia / Szolnok-Újpest FC

PMFC–Haladás / Soroksár–Kisvárda – Tiszafüred–ZTE / III. ker. TVE–Budapest Honvéd

Tállya–Kaposvár / Kazincbarcika–MTK – DEAC–DVSC /Taksony–Siófok