• 2024 12 03

Győzött a Győr a Valcea ellen idegenben a Bajnokok Ligájában

Váci vereség az Európa Ligában

A címvédő Győri Audi ETO KC 17 góllal győzött a román SCM Ramnicu Valcea otthonában a női Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, vasárnap.

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 46 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek. Az elmúlt három évben 41 győzelem és öt döntetlen a mérlegük. A vendégek keretéből ezúttal Görbicz Anita és Puhalák Szidónia hiányzott.
A norvég Veronica Kristiansen és Silje Solberg vezérletével remekül kezdett a Győr, amely 9-4-re vezetett a 14. percben, amikor a Valcea először időt kért. Solberg az első negyedórában 11 román lövésből hetet kivédett, erre alapozva csapata tovább növelte a különbséget. A folytatásban is nőtt a magabiztosan, lendületesen kézilabdázó ETO előnye, így a szünetben már 19-12-re vezetett.
Alig több mint két perccel a második félidő kezdete után Florentin Pera vezetőedző ismét időt kért, mert a meccs során először tízgólos hátrányba került a csapata, ám a kiválóan védekező és gyors ellenakciókat vezető Győr lendületét nem tudta megtörni. Ebben az időszakban Fodor Csenge volt a győriek gólfelelőse, majd Danyi Gábor a teljes kezdőcsapatát lecserélte, hogy minden játékosa lehetőséghez jusson. Bár ez néhány percre lefékezte az ETO-t, a magyar együttes a hajrában ismét növelte előnyét, és végül a vártnál is simábban, 17 találattal nyert.
A mezőny legeredményesebb játékosa Kristiansen volt kilenc góllal. Silje Solberg 48, a helyére beállt francia Amandine Leynaud 43 százalékos védési hatékonysággal zárt.
A két csapat 18. alkalommal játszott egymással, hat román siker és egy döntetlen mellett ez volt a 11. győri győzelem.
Az öt győzelemmel és három vereséggel álló Ferencváros jövő szombaton a dán Esbjerget fogadja, a hét sikerrel és két döntetlennel rendelkező Győr pedig jövő vasárnap az ugyancsak dán Odense vendége lesz a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 10. forduló, B csoport: SCM Ramnicu Valcea (román)-Győri Audi ETO KC 20-37 (12-19)

A Váci NKSE házigazdaként 34-33-ra kikapott a francia Paris 92 csapatától a női kézilabda Európa-liga csoportkörének első fordulójában, vasárnap. A csoportkör mezőnyének legalacsonyabb átlagéletkorú keretével rendelkező hazaiak közül Grosch Vivien, Kuczora Csenge és Triffa Ágnes is hiányzott a párizsiak elleni találkozón.

    Az első húsz percben szinte végig felváltva szerezték góljaikat a csapatok. Nagy volt a küzdelem, majd amikor két elrontott váci támadást gyors góllal használtak ki a vendégek, Szilágyi Zoltán időt kért. Az egyre jobban védekező francia együttes egy 5-1-es sorozattal 14-11-re ellépett, ám a magyaroknak a szünetig sikerült egy gólra csökkenteniük a hátrányukat.
    A második félidőben tíz perc elteltével Szilágyi ismét időt kért, mert csapata ugyan tartotta magát, de továbbra is több apró hibát követett el támadásban, így nem tudott egyenlíteni. A türelmesen, hosszan támadó párizsiak hat perccel a vége előtt ismét elléptek három találattal, erre a váci edző úgy reagált, hogy támadásban a kapus helyett mezőnyjátékost küldött a pályára, ám a minimális különbségű vereséget így sem kerülhette el csapata.
    A mezőny legeredményesebb játékosa a párizsiak dán légiósa, Nadia Offendal volt 11 góllal, a váciak közül a válogatott beálló Helembai Fanny tízszer talált be.
    A Vác jövő szombaton az orosz Zvezda Zvenyigorod, a Siófok KC pedig jövő vasárnap a francia Fleury Loiret vendége lesz.

 Eredmény, csoportkör, 1. forduló, A csoport: Váci NKSE-Paris 92 (francia) 33-34 (15-16)