• 2024 04 20

Tizenkettedik a magyar vegyesváltó a triatlon vb-n!

Egyenletes versenyzéssel rukkoltak elő a mieink

A francia négyes diadalmaskodott a triatlonosok vegyes váltó világbajnokságán vasárnap Hamburgban, ahol a magyar csapat a 12. helyen zárt.

A hűvös időben, hideg vízben és nedves útfelületen kezdődött versenyen a magyarok első embere, Bragmayer Zsanett sokáig tartotta a lépést a legjobbakkal, majd miután kerékpáron szétszakadt a mezőny, a 12. helyen adta át a váltót Bicsák Bencének. A nap közben kisütött, így segítette a 300 métert úszó, 6,3 kilométert kerékpározó és végül 1,7 km-t futó versenyzőket. Bicsák tartotta a pozíciót, majd Kovács Zsófia következett, aki a 13. helyen váltotta a magyarok befejező emberét, Faldum Gábort. Utóbbi végül a célig egy helyet tudott javítani.
Az esélyesek között az első váltónál a britek, a másodiknál a norvégok kovácsoltak maguknak némi előnyt, de az üldözők hamar beérték az élen lévőt. Az utolsó váltáshoz a britek, az amerikaiak és franciák együtt érkeztek, méghozzá tetemes előnnyel, ám a záró emberek gyorsan elszakadtak egymástól. Végül a franciák értek célba elsőként, és egymás után másodszor védték meg címüket. A tavalyi csapatból az idei négyesben Léo Bergere és Cassandre Beaugrand kapott helyet, míg a 2018-as aranyérmes együttesben Beaugrand mellett szerepelt még az idén ismét győztes Léonie Periault, valamint Dorian Coninx.
A hamburgi vegyes váltó vb-t eredetileg júliusban rendezték volna, egy nappal a vb-sorozatba tartozó egyéni futamokat követően. A koronavírus-járvány azonban alaposan átírta a sportág megszokott forgatókönyvét. Az egyéni vb-cím ugyanis a több állomásos sorozatot lezáró döntőt (Grand Final) követően dől el, idén viszont egymás után kellett halasztani, majd lemondani a versenyeket. Ennek következtében a nemzetközi szövetség két héttel a hamburgi verseny előtt úgy döntött, hogy miután nem maradt más nagy viadal a naptárban, a váltó mellett Németországban osztják ki az egyéni vb-címeket is.

Triatlon világbajnokság, Hamburg, vegyes váltó:
1. Franciaország (Léonie Periault, Léo Bergere, Cassandre Beaugrand, Dorian Coninx) 1:18:25 óra
2. Egyesült Államok 1:18:33
3. Nagy-Britannia 1:18:59
...12. Magyarország (Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Kovács Zsófia, Faldum Gábor) 1:20:33