• 2024 12 03

Madarász Viktória országos csúcsot gyalogolt

A csúcstartó saját, hároméves rekordját döntötte meg

Madarász Viktória országos csúcsot ért el 5000 méteres gyaloglásban az 50 millió forint összdíjazású atlétikai csapatbajnokság döntőjének első napján.

Az újpesti versenyző 21:01.41 perccel győzött a Lantos Mihály Sportközpontban. A 10 ezer méteren és 20 kilométeren is országos csúcstartó Madarász saját rekordját adta át a múltnak, amelyet 2017 júniusában állított fel 21:02.72 perccel. Mögötte második helyen Kovács Barbara, harmadik helyen Récsei Rita ért célba.

A hosszú sérülés után júliusban visszatért Koroknai Máté 400 m gátas egyéni csúcsa jelentette a nap másik kiemelkedő eredményét, a debreceni futó a 2018-as berlini Eb-elődöntőben elért rekordját (49.77 mp) javította 49.71-re. A második helyen Huller Dániel idei legjobbjával, 52.07-tel ért célba. A harmadik Bencsik Ádám lett 53.34 másodperccel.

A nap további versenyei:

A bajnokság a női kalapácsvetők versenyével indult, ahol a SavArra csapat színeiben Gyurátz Réka 68.82 méteres eredményével győzött a VEDAC-Hunyadi csapatában versenyző Orbán Éva előtt, aki 60.40 méterre dobta el a szert. A férfiak versenyében is szombathelyi győzelem született Halász Bence által, aki 74.59 méteres eredmény ért el. Pars Krisztián a 6. sorozatban elért 73.52 méteres dobásával lett második. A harmadik helyezett a hölgyeknél Németh Zsanett, a férfiaknál Rába Dániel lett.

Női 400 méter gáton is jó eredmény született: az U20-as Eb-ezüstérmes Mátó Sára 57.13 mp-es idei legjobbjával nyert. A második helyen Molnár Janka ért célba, amíg a harmadik helyen Mohai Regina futott be 59.34 másodperces egyéni csúccsal.

Női gerelyhajításban Szilágyi Réka remekelt, 62,45 méteres egyéni csúccsal végzett az élen. Mögötte Kövér Fanni 53.80 méterrel lett második, a bronzérmes pedig Bogdán Annabella lett 52.30-cal.

A női 100 méter különlegességét az adta, hogy a 110 m gáton országos csúcstartó Kozák Luca (11.64 mp) bizonyult a leggyorsabbnak a távolugrásban vb-döntős Nguyen Anasztázia (11.73) előtt. A harmadik Csóti Jusztina lett, aki 1 századdal került 12 másodpercen belülre. A férfiak között Máté Tamás lett az első 10.69-cel, a második helyen Pap Márk ért célba 10.72-vel, amg a harmadik helyet Boros Bence szerezte meg 10.77-tel.

Női hármasugrásban Szűcs Szabina 12.88 métert ért el, második Áts Viktória, a harmadik pedig Hoffer Krisztina lett.

A női diszkoszvetők versenyét Kerekes Dóra nyerte az utolsó sorozatban elért 51.85 méteres eredményével. Második helyen Kövér Fanni végzett, amíg a harmadik helyet Gyurátz Réka szerezte meg 42.95 méteres dobásával.

Férfi magasugrásban Jankovics Dániel a 2.15 méteres magasságot átugorva nyerte meg a versenyt. A második helyre Németh Mátyás ugrott, aki 2.12-es egyéni csúcsot ért el, a harmadik helyen pedig Bándli Olivér végzett 2.04 méterrel.

A hölgyek rúdugró versenyében is remek formában teljesítettek a dobogósok. Klekner Hanga Csenge nyert 4.05 méteres idei szabadtéri legjobbával, mögötte Garamvölgyi Petra végzett, aki beállította idei szabadtéri legjobbját. A harmadik helyen Szabó Diana végzett 3.70 méteres magasságot teljesítve.

400 méter síkfutásban a hölgyek között a sorrend a várakozásoknak megfelelően alakult: Nádházy Evelin nyert 53.30 másodperces idővel nyert, Bartha-Kéri Bianka 53.86-tal lett második, Mátó Sára 54.08-cal pedig harmadik. A férfiaknál meglepetésre a kiváló 200 méteres futó Máté Tamás 46.86 másodperc alatt körbeért a pályán, magabiztos győzelmet aratva. Mögötte Pozsgai Dániel érkezett be 47.65-tel, a harmadik Molnár Attila lett, aki 47.84 másodpercet futott.

A férfiak távolugró versenyét Virovecz István nyerte, aki 7.53 métert ugrott, mögötte mindössze 6 centiméterre maradt le Pap Kristóf, aki 7.47-tel lett második, a harmadik helyre szoruló Pázmándi Dominik 2 centire volt a második helytől.

U18 országos rekordot döntött Varga Gréta Barbara, akinek 3000 méteres akadályfutásban elért 10:08.64 perces idejével a mögötte célbaérkező Tóth Lili Anna csúcsát javította meg. Az ő ideje most 10:15.96 perc lett, a harmadik helyen befutó Mógor Boglárka 10:28.38-as időt ért el.

A férfiak 3000 méteres akadályfutását Palkovits István nyert, aki 8:55.38 perc alatt ért célba, mögötte Nick Márton és Lendvai András végzett, 9:31.13 és 9:34.70 perces időkkel.

A nap záró számában a férfiak 5000 méteres gyalogló számában ketten is 20 percen belül értek célba: Helebrandt Máté nyert 19:57.43 perces időeredménnyel, a második Venyercsán Bence lett 19:58.73 perces egyéni csúccsal, a harmadik helyet pedig Bagdány Tomasz szerezte meg 20:14.43 perces idővel, ami egyéni legjobbja.

23 versenyszám után az MTK-UTE csapata vezet 210.5 ponttal, második helyen a GEAC-Ikarus áll 192 ponttal, harmadik a DSC-SI-NYSC csapata 177 ponttal, negyedik a BHSE 171 ponttal, ötödik az FTC 169 ponttal, a hatodik pedig a SavArra csapata áll 165 ponttal.