• 2024 04 19

Bicsák Bence a legjobb magyarként 14. a triatlon vb-n

14 fok és szemerkélő eső jellemezte a versenyt

A francia Vincent Luis nyerte meg egyéniben a triatlonosok rendhagyó világbajnokságát szombaton Hamburgban, ahol a résztvevő öt magyar közül legjobbként Bicsák Bence a 14. helyen végzett.

Az első szám, a 750 méteres úszás még nem, az első depó azonban kicsit megrostálta a mezőnyt, amelynek első részével tudott tartani az öt magyar indulóból négy, Dévay Márk, Bicsák Bence, Faldum Gábor és Lehmann Csongor is. Előbbi a 20 kilométeres kerékpározás során az elsővel bollyal ment, így olykor a váltások miatt az élre is lépett. A második számban az eső is szemerkélt, de ez nem csökkentette a tempót. A népes második boly, a többi magyarral látótávolságon belülre tudott feljönni a szám végére, így zárásként izgalmas 5 kilométer futás várt a résztvevőkre a hűvös időben
A futásnál a három későbbi dobogós gyorsan meglépett a többiektől, és előnyüket megtartották a célig, ahol végül a francia Vincent Luis végül ért be elsőként. A futás során Dévay kissé visszaesett, Bicsák és Lehmann azonban fel tudott jönni, akik végül a 14. és 15. helyen értek célba.

Triatlon világbajnokság, Hamburg, férfiak: 
1. Vincent Luis (Franciaország) 49:13 perc
2. Vasco Vilaca (Portugália) 49:15
3. Léo Bergere (Franciaország) 49:18
...14. Bicsák Bence 49:52
15. Lehmann Csongor 49:53
...21. Faldum Gábor 50:12
...26. Dévay Márk 50:21
...55. Tóth Tamás 53:38