• 2024 03 28

A BVSC az első továbbjutó a megújult MOL Magyar Kupa főtábláján

Több mérkőzést elhalasztottak a vírusjárvány miatt

Új névszponzorral, új lebonyolítással és új arculattal vette kezdetét a MOL Magyar Kupa főtáblájának küzdelemsorozata. A koronavírus-járvány átírta a programot, öt mérkőzést már nem rendeznek meg ezen a hétvégén.

A SC Sopron és a BVSC Zugló csapatainak küzdelmével rajtolt a labdarúgó MOL Magyar Kupa legjobb 64 közé kerülésért zajló köre. A nyitómérkőzés gól nélküli döntetlen után a vendégek tizenegyesekkel elért győzelmét hozta, így a budapesti vasutas gárda a forduló első továbbjutója.

(fotó: cyberpress.hu)

Az idei kiírásra egyébként összesen 480 csapat nevezett az ország minden tájáról. A mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozott 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakult ki a 128-as főtábla mezőnye.

A 47 megyei csapatból 46 a megyei I. osztályból került a főtáblára, egyedül a Ráckeve VAFC érkezik ennél is alacsonyabb osztályból, a Pest megyei II. osztályból vág neki a Puskás Arénába vezető útnak, és rögtön a Ferencváros ellen kell bizonyítania.

A profi csapatok kiemeltként várták az első forduló sorsolását, így alacsonyabb osztályú ellenfelekkel találkoznak, amelyek az esélytelenek nyugalmával, ám bravúrra éhesen várják neves riválisukat. Minden évben előfordul, hogy kisebb csapatok jó napot kifogva búcsúztatnak egy-egy esélyesebb riválist, így az alacsonyabb osztályú együttesek számára egyáltalán nem reménytelen a helyzet akkor sem, ha élvonalbeli vagy másodosztályú gárdát fogadnak, ahogy mondani szokták, egy meccsen bármi előfordulhat.

A járványhelyzet miatt a MOL Magyar Kupában is egészségvédelmi óvintézkedések léptek életbe, így például a főtáblán szereplő összes alacsonyabb osztályú csapatnál is kötelező a tesztelés a mérkőzések előtt. A tesztelések után kiderült, hogy a koronavírus-járvány sajnos a kupaforduló műsorát is átírja, a Tiszafüred–Putnok, az Iváncsa–Újpest, a Toponár SE-Puskás Akadémia, a Balassagyarmati VSE-DVTK és a Lőrinci–Nyíregyháza Spartacus mérkőzést egyaránt el kellett halasztani.