• 2024 04 20

Kikapott a magyar női labdarúgó-válogatott Svédországban

Súlyos vereség a vb bronzérmes ellen

A magyar női labdarúgó-válogatott a meccs nagy részében emberhátrányban játszva 8-0-s vereséget szenvedett csütörtökön a svédek vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

A göteborgi találkozónak eleve a világbajnoki bronzérmes házigazda volt az esélyese, de annak ellenére, hogy a 12. percben vezetéshez jutottak a sárga mezesek az első 45 percben nem tudtak több gólt szerezni. Markó Edina dolgát nem könnyítette meg, hogy a légiósok csak Svédországban csatlakozhattak a csapathoz, míg a szövetségi kapitány a koronavírus-járvány miatt nem számíthatott az MTK Budapest játékosaira, mert a pénteki tesztelések során a kék-fehérek két játékosának is pozitív lett a mintája, ezért ők és klubtársaik sem csatlakozhattak a nemzeti csapat keretéhez.

A meccs aztán a 42. percben dőlt el, ekkor a magyar kapust Bíró Barbarát kiállították, és helyére a DVTK játékosa, az újonc Schildkraut Fruzsina állt be. A fordulás után viszont 10 emberrel a magyar együttes nem tudta elkerülni a komoly vereséget. A mieink az 59. percben kapták a második gólt, a svédek pedig meg sem álltak nyolcig, nem véletlenül, hiszen az egyenesági Eb kijutás szempontjából nekik a gólkülönbség is számíthat majd. 

A szövetségi kapitány Markó Edina az MLSZ.hu-nak értékelt a mérkőzés után: Mindent megtettünk a pályán, az eredménytől függetlenül büszke vagyok a játékosaimra. Az első félidőben hoztuk azt, amire képesek vagyunk. Aztán jött a kiállítás, és egy ilyen világklasszis csapat ellen bármely válogatott kapott volna ennyit. Semmi szégyenkezni valónk nincs, az a küzdelem, amit a lányoktól láttam, büszkeségre ad okot. Ilyen mentalitással kell menni tovább, igaz, a hozzáállással sosem volt gondunk. Ilyen helyzetben, ilyen második félidő után sem esett össze a csapat, a gólokat pontrúgásokból kaptuk, amikben jobbak és amiket most nem tudtuk megoldani. Ez a világbajnoki bronzérmes csapat, fel kell emelnünk a fejünket és dolgoznunk tovább a hátralevő napokban, és Lettországban nyernünk kell. Nagy Virág egy nagyon gyors játékos, aki a lettek ellen egyébként is bemutatkozhatott volna, de Jakabfi Zsanettet görcs miatt muszáj volt lehozni, hiszen lesz egy nagyon fontos mérkőzésünk, amelyen rá megint kulcsszerep vár. Schildkraut Fruzsinak minden elismerésem, így beállni először a kapuba és egyből ziccert védeni… Magabiztos volt, nyugalmat sugárzott.

Női Eb-selejtező, F csoport:
Svédország-Magyarország 8-0 (1-0)

A csoport állása: 1. Svédország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Izland 9/3, 3. Szlovákia 4/4 (2-9), 4. Magyarország 4/5 (5-17), 5. Lettország 0/4

Az ötösből az első helyen záró csapat kijut a 2022-re halasztott angliai kontinenstornára, ahol a kilenc csoport három legjobb másodikja is biztosan szerepelhet. A maradék hat második helyezett oda-visszavágós párharcban dönt a további három hely sorsáról.

A magyar válogatott kedden Lettországban folytatja a szereplését.