• 2024 04 18

Újpesten győzött a Kisvárda

A Honvéd után az Újpestet is a fővárosban múlta felül Supka Attila együttese

A vendég Kisvárda négy gólt rúgva verte az Újpest csapatát az OTP Bank Liga 4. fordulójában.

Az Újpest kezdte kezdeményezően a játékot, ám némileg váratlanul a vendégek szereztek vezetést. Hiába próbálkoztak a hátrányban lévő hazaiak, a félidő közepén már két gólos volt a hátrányuk. A Kisvárda gyakorlatilag minden kapura lövéséből gólt szerzett. Aztán az újpesti védők bizonytalankodása átragadt a vendégek hátsó alakulatára is, aminek következtében Perosevic negyed óra alatt egyenlített, így a fordulás után minden kezdődhetett előről. Úgy is nézett ki a második játékrész, mint az első, vagyis a vendéglátó támadott, a Kisvárda szerezte a gólokat. Számszerint kettőt. Mindezt öt perc alatt. Az újpestiek hirtelen megint kétgólos hátrányban találták magukat, ám ebből már nem volt erejük visszakapaszkodni. 

OTP Bank Liga, 4. forduló:
Újpest FC-Kisvárda Master Good 2-4 (2-2)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Solymosi
gólszerzők: Perosevic (28., 40.), illetve Bumba (11.), Simovic (24.), Rubus (59.), Datkovic (64.)
sárga lap: Csongvai (58.), illetve Datkovic (17.), Bertucci (55.), Viana (79.), Bumba (84.)

Újpest: Banai - Csongvai (Tallo, 66.), Máté, Baosic, Pauljevic (Szakály P., 83.) - Nwobodo, Mitrovic - Simon, Onovo, Bacsa (Katona, 72.) - Perosevic

Kisvárda: Dombó - Melnyik, Datkovic, Hej, Rubus (Kravcsenko, 65.) - Bertucci - Navratil (Karaszjuk, 83.), Simovic, Bumba, Camaj (Sassá, a szünetben) - Viana