• 2024 04 19

Módosult a ma kezdődő kézilabda bajnokság versenykiírása

Cél, hogy minél több mérkőzést játszanak nézők előtt

Az NB I-es Kézilabda Liga, azaz az élvonalbeli csapatok az MKSZ javaslatára elfogadták a 2020/2021-es bajnoki idény versenynaptárának sűrítését, így 2020-ban a K&H férfi ligában 19, a K&H női ligában 20 fordulóra kerülhet sor.

"A legfontosabb, hogy nézők előtt játszhassanak a csapatok, minél több mérkőzést, hogy biztosan eredményt lehessen hirdetni a 2020/21-es szezon végén, ebben egyetértés volt a szövetség és a Liga-csapatok között – emelte ki Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója a szövetség honlapján. – Több egyeztetés nyomán született döntés, így sűrített menetrenddel indulnak a bajnokságok, a Magyar Kupa néhány fordulója pedig 2021-re kerül át. Fontos, hogy a válogatott időszakok nem sérülnek, a következő időszakban pedig beindulhat a nagyüzem kézilabdában."

"Számos megbeszélés eredménye a mostani egyezség, a Szövetség a Liga minden kérése kapcsán partner volt, így végül sikerült összefogva, nagy többséggel dönteni a módosításokról – hangsúlyozta Balássi Imre, az NB I-es Kézilabda Liga elnöke. – Fontos, hogy el tud indulni az idény, és külön köszönet a csapatoknak, hiszen a kézilabda érdekeit előtérbe helyezték, több klub a saját érdekeit háttérbe szorítva járult hozzá a megegyezéshez és a Versenykiírás módosításához."

A K&H férfi kézilabda liga 2020/21-es idényének 2020-as játéknapjai (19 forduló):
Szeptember 6., 9., 13., 20., 30.
Október 7., 11., 18., 25., 28.
November 15., 18., 22., 25., 29.
December 6., 9., 13., 16.

A K&H női kézilabda liga 2020/21-es idényének 2020-as játéknapjai (20 forduló):
Szeptember 6., 9., 13., 16., 20., 23., 27.
Október 11., 14., 18., 21., 25., 28.
November 4., 8., 11., 15., 18., 22.
December 30.

Amennyiben a fenti játéknapok európai kupamérkőzések forduló-napjaira esnek, az európai kupákban szereplő magyar csapatok halaszthatják mérkőzéseiket 2021-re.

A további játéknapokról (férfiak: 20-26. forduló és bajnoki döntő; nők: 21-26. forduló) a Magyar Kézilabda Szövetség és az NB I-es Kézilabda Liga októberi egyeztetésein születik döntés.