• 2024 03 29

Vas Kata Blanka 6. az u23-as Eb-n!

Újra a világelitben

Hatodik helyen zárta az országúti Európa-bajnokság U23-as női mezőnyversenyét Franciaországban Vas Kata Blanka. A verseny előtt bizakodóan azt mondta, előzetes célja, hogy az első tízben végezzen. Sikerült!

Plouay környékén 81,9 kilométer várta a huszonhárom év alatti hölgyek mezőnyét. A dimbes-dombos pálya ellenére előzetesen is borítékolható volt a kis létszámú sprinthajrá. A bombaerős mezőnyt az olasz nemzeti válogatott kontrollálta, akik nem hagytak egyetlen szökést sem kibontakozni. A nagyrészt a Valcar-Travel&Service kontinentális csapatra építő talján sor végül tanítanivaló módon vezette fel a szűk harminc fős hajrát, amelyet Elisa Balsamo (Olaszország) nyert meg Lonneke Uneken (Hollandia) és Emma Cecilie Norsgaard (Dánia) előtt. Vas Kata Blanka remekül helyezkedett, kitartóan és okosan versenyzett a klasszis mezőnyben. A hatodik hely megszerzése igazi bravúr. A 19. születésnapját szeptember 3-án ünneplő magyar kerekes ezzel a kimagasló teljesítménnyel tíz UCI világranglista pontot is bezsebelt.