• 2024 05 08

Bravúros Fradi-győzelem Glasgow-ban!

Már a szünetben is vezetett a zöld-fehér gárda

A Ferencváros óriási bravúrt végre hajtva 2-1-re nyert szerdán a skót Celtic Glasgow otthonában, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába.

Nagy lendülettel kezdett a Celtic, a Ferencváros az első perctől kontrákra rendezkedett be és a kapusok közül is Dibusz Dénesnek kellett először játékba avatkoznia, azonban az első gólt a magyar bajnokcsapat szerezte. Egy gyors ellentámadásból kiharcolt szöglet után Sigér Dávid egy rá jellemző, pontos távoli bombával szerzett vezetést. Szerhij Rebrov taktikája jó 40 percig tökéletesen működött, a skótok addig szinte helyzetig sem jutottak, a ferencvárosi játékosok rendkívül fegyelmezetten, egymást tökéletesen segítve futballoztak.
A félidő utolsó öt percére sebességi fokozatot váltott a Celtic, és folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket, Dibusz azonban magabiztos volt.
A fordulást követően egy megpattanó lövéssel gyorsan egyenlített a skót együttes, néhány perccel később pedig csak a felső léc választotta el a vezetéstől. A szakadó esőben a hazai zöld-fehérek teljesen beszorították magyar riválisukat, azonban a félidő közepén szinte a semmiből, a Djurgarden ellen duplázó Tokmac Nguen révén újra előnybe került a Ferencváros.
A hajrában ugyan nyomott a Celtic, de játékából ekkor már hiányzott az átütő erő, így a Ferencváros kiharcolta a továbbjutást.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló:
Celtic Glasgow (skót)-Ferencváros 1-2 (0-1)
Celtic Park, zárt kapus, v.: Allard Lindhout (holland)
gólszerzők: Christie (53.), illetve Sigér (7.), Nguen (75.)
sárga lap: Elhamed (27.), Brown (62.), illetve Haratyin (40.), Sigér (62.), Blazic (66.)

Celtic Glasgow: Barkasz - Elhamed (Frimpong, 78.), Julien, Ajer, Taylor - Brown, C. McGregor - Forrest (Ajeti, 78.), Christie, Elyounoussi - Ntcham

Ferencváros: Dibusz - Botka, Kovacevic, Blazic, Civic - Sigér, Haratyin, Somália - Isael (Boli, 71.), Nguen (Skvarka, 80.), Uzuni (Laidouni, 86.)