• 2024 03 29

Győztes budafoki visszatérés az NB I-be

A hajrában szerezte meg a három pontot az újonc

Az újonc Budafoki MTE házigazdaként 2-1-re legyőzte a Kisvárda csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának hétfői játéknapján.

A Budafoki MTE egyetlen első osztályú bajnoki szereplését az 1945/46-os szezonban produkálta, akkor 1945. szeptember 23-án kétezer néző előtt mutatkozott be az élvonalban, majd búcsúzott is a szezon végén. Így 74 év után következhetett az ismétlés vagyis a második szezon. Ezt a debütálást is kétezren látták a Promontor utcában, igaz ez köszönhető volt az időjárásnak, hiszen a Budafok-Kisvárda találkozót javarészét szakadó esőben játszották le a csapatok.
Az első félidőben nem nagyon látszott az, hogy a két csapat között tavaly még osztálynyi volt a különbség, hiszen a 13. percben Kovács megszerezte a vezetést a Budafoknak, igaz négy perccel később Fernando Vian egy gyönyüörű csavarással egyenlített.
A második félidőben viszont csak a Kisvárdán és Póseren múlt, hogy a vendégek nem vezettek három góllal. Úgy tűnik Supka Attila a legkeletibb magyar klub edzője szakítani akar azzal a hagyománnyal, hogy az az edző, aki a kisvárdai padon megkezdi a szezont sohasem fejezi be. Így a vendégcsapat sorra vezette az akcióit, azonban a hazaiak kapusa legalább fél tucatszor védett bravúrral. Így hiába jöttek a vendégrohamok a meccset eldöntő gólt a Budafok lőtte. A 80. percben egy szöglet után Vaszicsku egy kicsit sután eltalált lövése talált utat a kapuba. Ezzel a góllal a Budafok győzelemmel debütál a második eslő osztáyú szezonjában. Úgy tűnik, hogy Fortuna továbbra is fogja a kiscsapat kezét, persze a bentmaradás eléréséhez Póser remek teljesítménye önmagában kevés lesz.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Budafoki MTE-Kisvárda Master Good FC 2-1 (1-1)
Budafok, 2000 néző, v.: Pintér Cs.
gólszerzők: Kovács D. (13.), Vaszicsku (80.), illetve Viana (17.)
sárga lap: Oláh B. (36.), Takács R. (71.), Zsóri (89.), illetve Sassá (37.), Melnyik (43.), Simovic (65.), Rubus (84.)

Budafok: Póser - Margitics, Romic, Vaszicsku, Medgyes - Filkor, Oláh B. - Skribek (Szabó M., 78.), Kulcsár K. (Lőrinczy, 56.), Takács R. - Kovács D. (Zsóri, 60.)

Kisvárda: Dombó - Melnyik, Ene, Rubus, Hej - Lucas, Cukalasz, Karaszjuk (Simovic, 63.) - Sassá (Navrátil, 67.), Viana (Horváth Z., 76.), Kovácsréti