• 2024 04 19

Meglepte az MTK a Fradit

Pontot vesztett a bajnok a Hungária körúton

Első félidőbeli remek játékának köszönhetően pontot szerzett az újonc MTK a bajnok Ferencváros ellen az OTP Bank Liga 2020/2021-es bajnoki szezonjának nyitómérkőzésén

Ha egy mondattal kellene jellemezni a mérkőzést, azt mondhatjuk, hogy egyik csapat sem érdemelt vereséget, ezért igazságos a döntetlen. Két kvázi bajnokcsapat találkozott a legnagyobb múltra visszatekintő párosmérkőzésen, hiszen a néhány hete 31. bajnoki címét ünneplő Ferencvárost az NBII előző évi csonkaszezonját aranyérmes pozícióban befejező MTK fogadta. 

A pontatlan első percek után a hazaiak mutattak tervszerű játékot és formás támadások végén jutottak el rendre a zöld-fehérek kapujáig. Az első ziccer mégis a vendégek előtt adódott, aminek végén Mijatovic bravúrral fogta Sigér közeli lövését. Kisvártatva Dibusznak kellett hasonló védét bemutatnia Schön bombája után. Sőt Herrera lövése már a Fradi kapusán is túljutott ám a kapufán csattant. Veszélyesebb volt a hazai csapat az első félidő egészében és a 37. percben ez a fölény góllá érett. Egy kontra végén Gera lőtt a kapuba. A második játékrész is kék-fehér helyzettel indult, a jól játszó Schön hagyott ki egy ziccert. Nem úgy Tokmac a másik oldalon. A vendégek légiósa villant az 59. percben, és egyenlített. A folytatásban a küzdelem dominált, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. Ennek ellenére az utolsó percben a Fradi megszerezhette volna a győzelmet ám Tokmac ezúttal nem találta el az üres kaput egy kipattanó után, így maradt az 1-1-es döntetlen a nyitómérkőzésen. Összességében egy izgalmas első, és egy küzdelmes második félidőt láthattak a nézők az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol megérdemelten szerzett pontot a két együttes a 216. bajnoki örökrangadón. 

OTP Bank Liga, 1. forduló:
MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-1 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4445 néző, v: Solymosi
gólszerző: Gera (37.), illetve Nguen (59.)
sárga lap: Baki (15.), illetve Boli (56.)

MTK Budapest: Mijatovic - Balázs B., Nagy, Baki, Herrera - Cseke, Mezei (Kata, 88.), Katona - Gera D. (Palincsár, 79.), Ramos (Bíró, 79.), Schön

Ferencváros: Dibusz - Botka, Blazic, Dvali, Civic - Haratin (Somália, 79.), Sigér - Laidouni (Uzuni, a szünetben), Isael (Varga R., 72.), Nguen - Boli