• 2024 03 29

Az FTC legyőzte a DVTK-t is

A Fradi tartja kilencpontos előnyét a tabella élén

A MOL Fehérvár győzött szombaton, így az FTC-nek is hasonlóképpen kellett tennie, ha őrizni akarta megnyugtató előnyét a tabella élén.

Hogy miért szeretik a DVTK szurkolók Feczkó Tamást és miért más ez a diósgyőri csapat, mint volt az utóbbi években volt, arra a vasárnapi esti bajnoki első félideje adott választ. A DVTK hatmeccses idegenbeli veretlenségi sorozattal érkezett a Gorupama Arénába, ahol ezúttal már szurkolók is lehettek. Igaz csak korlátozott számban. Az FTC vezetősége azokat a hűséges bérleteseket engedte be elsősorban, akik nem kérték vissza a karanténhelyzet idején az éves tiketük árát.

A drukkerek pedig egy egészen jó első félidőt láthattak, amelyben a házigazdák kétszer annyit lőttek kapura, azonban veszélyesebbek nem voltak a zöld-fehérek. Sőt a találkozó elején Kiss megszerezhette volna a vendégeknek a vezetést is. Persze gólt a Fradi is lőhetett volna többször is az első 45 percben, de a helyzet itt, helyzet ott után maradt a gólnélküli döntetlen. 

A fordulás után pedig egy perc alatt eldöntötte a három pont sorsát a Fradi. Előbb Ivanovszki ragadt bent egy szöglet után és ezzel csak annyit ért el, hogy Boli nem volt lesen, miközben mindenki azt hitte, és a száz százalékos ziccert nem is hagyta ki a légiós. Majd nem telt el egy perc, labdát szerzett Sigér a középkörnél, Zubkovhoz passzolt, aki elindult a kapu felé, de nem cipelte a labdát, hanem bődületesen nagy gólt lőtt. A DVTK cserélt, de lendületbe nem került a vendégegyüttes, amely talán ekkor már lélekben is feladta. A hajrában az eső is elkezdett szakadni és úgy tűnt, hogy a DVTK inkább már túl esne ezen a meccsen. A Fradiban azonban még volt gól. Botka fejelte be a harmadikat, amivel a zöld-fehérek tartják rekordhosszúságú hazai veretlenségüket, no meg kilenc pontos előnyüket a tabella élén. Ha pedig nyerik a hazai meccseiket ezután is, akkor nem nagyon lehet kérdéses, hogy címvédés lesz idén az OTP Bank Ligában. Hiszen a hosszú kényszerszünet után egy fizikailag és lelkileg is erős Fradi vágott neki a küzdelmeknek és nem  tűnik úgy, hogy az FTC kiengedné kezéből a bajnoki aranyat. 

Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 3-0 (0-0)
Groupama Aréna, 2725 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Boli (54.), Zubkov (55.), Botka (83.)
sárga lap: Botka (30.), Haratin (56.), Sigér (76.), illetve Rui Pedro (17.), Sesztakov (91.)

Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Otigba, Botka, Civic - Haratin (Vécsei, 61.), Sigér (Frimpong, 77.) - Zubkov (Nguen, 77.), Somália, Isael (Skvarka, 71.) - Boli (Szihnyevics, 71.)

Diósgyőr: Danilovic - Sesztakov, Polgár, Szűcs K., Vági - Hasani (Egerszegi, 75.), Márkvárt, Iszlai (Adukor, 64.), Kiss T. (Cortes, 64.) - Ivanovszki (Tabakovic, 75.), Rui Pedro (Molnár G., 61.)