• 2020 07 02

Debreceni kiütés

Az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a DVSC

A kiesés elől menekülő Debrecen 4-0-ra győzött hazai pályán a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A sikerrel Kondás Elemér utolsó előtti helyen álló csapata két pontra megközelítette a Paksot és az Újpestet.

Nagy elánnal kezdett a Debrecen, és akár már a negyedik percben megszerezhette volna a vezetést, de Adeniji lövésénél a kapufa még mentett. A jól játszó hazaiak egymás után vezették a veszélyes támadásokat, és Szécsi duplájával az első negyedóra végére kétgólos előnyre tettek szert. A folytatásban is a DVSC irányította a játékot, és a szünet előtt újabb gólt lőtt.
A második félidőben a hazaiak nem erőltették különösebben a támadásokat, átadták a területet a vendégeknek. A Diósgyőr veszélyesebben játszott, de csak elvétve tudott helyzeteket teremteni a Loki kapuja előtt. A piros-fehérek büntetőből állították be a végeredményt, és győzelmükkel versenyben maradtak a bennmaradásért folytatott küzdelemben.

OTP Bank Liga, 31. forduló:

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 4-0 (3-0)

Debrecen, 4650 néző, v: Bognár
gólszerző: Szécsi (8., 13.), Szatmári (44.), Tőzsér (71. - 11-esből
sárga lap: Szatmári (61.), Kundrák (66.), Barna (90.), illetve Kiss T. (65.)

Debrecen: Kosicky - Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi - Kusnyír (Szabó B., 87.), Kundrák (Bényei, 75.) - Varga K. (Barna, 86.), Tőzsér, Szécsi (Bereczki, 75.) - Adeniji (Trujic, 64.)

Diósgyőr: Danilovic - Sesztakov, Polgár, Brkovic, Memolla (Vági, 46.) - Markvárt (Egerszegi, 46.), Iszlai - Hasani (Makrai, 75.), Rui Pedro (Molnár G., 55.), Kiss T. - Tabakovic (Ivanovski, 56.)

(Fotó: MTI)