• 2024 03 29

Sima paksi győzelem

Három napja hármat rúgott, most hármat kapott a Kaposvár

A tabella utolsó helyén álló Kaposvár az utóbbi két bajnokiján bravúrosan hajrázó Paks csapatához látogatott az OTP Bank Liga 30. fordulójában.

A házigazdák az előző fordulóban Zalaegerszegen, egy héttel ezelőtt pedig a Feremcváros ellen dolgozott le két gólos hátrányt a mérkőzés utolsó perceiben. A Kaposvár ellen hazai pályán könnyebb feladat előtt álltak, ám a vendégek harci kedve azóta sem lankadt, mióta biztos kiesőkké váltak, amit a Diósgyőr elleni 3-0-ás hétvégi sikerük bizonyította.

Ahogy az várható volt a Paks rögtön a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, gyorsan el akarta dönteni a mérkőzést. A vendégek erejét felemésztette a védekezés, kevés alkalommal jutottak el a hazai kapuig. A félidő derekán tizenegyesből meg is szerezték a vezetést a hazaiak. Bertus végzett el szabadrúgás mintegy 22-23 méterről a kaposvári kapuval szemben, labdája a sorfalon áthaladva érintette az egyik felugró védő karját, amiért büntetőt ítélt Solymosi. Hahn nem hibázott. 1-0! Bő tíz perccel később megduplázta előnyét a Paks. Egy kapu előtti kavarodás után kipattant labdát Haraszti vághatta a földön fekvő Laky fölött az üres kapuba.

Fordulás után sem változott a játék képe, hacsak annyiban nem, hogy már a Paks sem jutott el annyiszor a vendégek kapujáig mint az első 45 percben. A időt múlató mezőnyjátékot megint egy büntető törte meg. Történt, hogy Pintér gyatrán eltalált hazaadási kísérletére Sajbán csapott le, ám egyetlen célja miután megszerezte a labdát csak az volt, hogy a tizenhatoson belülre érve eleshessen, így is tett, a megítélt büntetőt Haraszti lőtte a hálóba.  

OTP Bank Liga, 30. forduló:
Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (2-0)
Paks, v.: Solymosi
gólszerzők: Hahn (21., 11-esből), Haraszti (33., 69., a utóbbit 11-esből)
sárga lap: Bartha (90.), illetve Nagy T. (20.), Borbély (35.)

Paks: Holczer - Szélpál, Osváth (Szendrei, 78.), Gévay, Szabó J. (Poór, 72.) - Bertus, Windecker - Hahn (Sajbán, 61.), Szakály D., Könyves (Bartha, 61.) - Haraszti (Kulcsár, 72.)

Kaposvár: Laky - Vachtler (Nagy J., 81.), Szabó A., Nagy T. (Szakály A., 70.), Fodor (Hadaró 81.) - Bévárdi, Farkas (Trebotic, 70.), Borbély, Hegedűs D. (Úr, 73.), Pintér - Keresztes

(Fotó: paksifc.hu)