• 2024 03 28

Budapesten mérkőznek az Európai Szuperkupáért

Magyarország visszakerült az európai labdarúgás vérkeringésébe a Puskás Aréna révén

Az Európai Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy Budapesten rendezik meg az Európai Szuperkupa döntőjét.

Magyarország visszakerült az európai labdarúgás vérkeringésébe. Ugyan egyelőre csak a rendezvények lebonyolítása tekintetében, hiszen arra még ki tudja meddig, de várni kell, hogy főszereplői legyenek a pályán is a magyarok hasonló klubeseményeknek, ám addig a sportdiplomáciának köszönhetően tavaly óta minden évben a sportág nyújt hazai csemegét a rajongók számára. 2019-ben női Bajnokok Ligája-döntő színhelye volt a Groupama Aréna, hazánk társrendezője lesz a jövő évre halasztott férfi Európa-bajnokságnak és a szintén 2021-es U21-es kontinensviadalnak, márciusban pedig megkapta Magyarország a 2022-es Európa-liga fináléjának rendezését, amelyre egy évvel később, 2023-ban kerül sor a magyar fővárosban.

És most itt az újabb példa. A Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese szeptember 24-én mérkőzik meg egymással a magyar fővárosban az Európai Szuperkupáért, a Puskás Arénában sorra kerülő összecsapás lesz a tervek szerint az első UEFA-rendezvény, amelyre nézők is kilátogathatnak a koronavírus-járvány után. A döntés sporttörténelmi jelentőségű, hiszen Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupában sem.

(Fotó: MLSZ)