• 2024 04 18

Senkinek sem jó döntetlen Debrecenben

Gyors vezetés után mentett pontot a Debrecen

Kieső helyről várta a Puskás Akadémia csapatát a Debrecen az OTP Bank Liga 29. fordulójában szombaton. Kondás Elemér újpesti vereséggel tért vissza a Loki kispadjára, ám most hazai pályán volt lehetőség javítani.

Óriási elánnal vetette bele magát a mérkőzésbe a bennmaradásért küzdő Debrecen. És ennek gyorsan meg is lett az eredménye, a hazaiak első helyzetüket gólra váltották a 6. percben. Adeniji kapott remek labdát Bóditól a tizenhatoson belül és higgadtan lőtt a hálóba a szöget zárni igyekvő Tóth mellett. 1-0! Nem pörögtek fel a vendégek a bekapott góltól, mintha biztosak lettek volna az egyenlítésben és csak a megfelelő pillanatra vártak. Ez a pillanat fél óra után jött el. Ekkor Knezevic bombázott 15 méterről a DVSC kapujába egy rosszul sikerült felszabadítást követő Gyurcsó-átadásból. 1-1! Egy percre rá Bódi pillanatai következtek. Először szögletből (!) szerzett majdnem újra vezetést hazaiaknak, Tóthnak kellett hatalmas bravúrt bemutatnia a bal felső sarok előtt, majd 10 méterről lőtt alig mellé. Ám az eredmény már nem változott a szünetig

Utána viszont a DVSC nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, a piros-fehérek többször is veszélyeztették a felcsútiak kapuját. Leginkább Habovda, de félmagas lövéséből Hadzsiev mentése okán nem lett gól. Nemúgy a túloldalon. Van Nieff értékesített egy szabadrúgást jó 22 méterről. 1-2! Nem sokkal a középkezdés után megint döntetlen állt az eredményjelzőn. Adeniji második gólját szerezte, ezúttal fejjel volt eredményes a nigériai. 2-2! A piros-fehérek a hátralévő fél órában mindent megtettek a vezető gól és így feltétetezhetően a győzelem megszerzéséért, ám hiába szorította be a hajrában ellenfelét a Loki, újabb gólt már nem tudott szerezni, így olyan eredmény született, ami inkább a riválisoknak jó, de a két résztvevő csapatnak semmiképp.

OTP Bank Liga, 29. forduló:

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 2-2 (1-1)
Debrecen, 2850 néző, v.: Iványi gólszerzők: Adeniji (6., 63.), illetve Knezevic (33.), Van Nieff (57.) sárga lap: Habovda (31.), Kinyik (57.), Garba (68.), Szatmári (90.), illetve Van Nieff (65.)

Debreceni VSC: Kosicky - Bényei, Szatmári, Kinyik, Ferenczi (Barna, 79.) - Habovda (Kundrák, 61.), Tőzsér (Garba, 62.), Kusnyír, Bódi - Adeniji (Milunovic, 88.), Varga K. (Szécsi, 79.)

Puskás Akadémia FC: Tóth B. - Szolnoki, Meissner, Hadzsijev, Deutsch - Urblík, Van Nieff - Gyurcsó (Sós, 88.), Knezevic, Slagveer (Tamás N., 68., Nagy Zs., 77.) - Vanecek

(Fotó: pfla.hu)