• 2024 03 29

Megint a Honvéd volt a jobb

Továbbra sem találja járvány előtti önmagát a Mezőkövesd

Az OTP Bank Liga 29. fordulójának nyitómérkőzésén a Mezőkövesd a Budapesti Honvédot fogadta. Azonban a idei Magyar Kupa döntőjét vívó két csapat bajnoki találkozóját értelmetlen volt annak visszavágójaként jellemezni, hiszen összehasonlíthatatlan a két mérkőzés tétje. ójaként é

Egyik csapat sem folytatta kupaformáját a bajnokságban, mindketten mindössze egy győzelmet jegyezhettek az utóbbi öt fordulóban, így bármelyik együttes, ha megszerzi a három pontot, jelentősen javíthatott pontszerzési statisztikáján.

Éppen, amikor az óra az ötödik percbe fordult az eredményjelzőn, jutott el a Honvéd a hazai kapuig, ekkor Gazdag emelt 17 méterről Szappanos ölébe. Rögtön érkezett a válasz, Nagy Dániel rugta mellé Zivzivadze centerezését a Honvéd kapu előterében. Tíz perc elteltével aztán vezetést szereztek a vendégek! Hidi távoli lövését újrázta a kapuba Ugrai az öt és feles elől. 0-1! A gólszerző igazolja, hogy a szerződtetése erősítés volt a kispestieknek, a csapat legjobbja mérkőzések óta. Gondolhatta az egyszerű néző, hogy a gyors vendég gól jót tesz a találkozónak, de nem így történt, a 38. percig eseménytelenség jellemezte a mérkőzést, ám ekkor növelték előnyüket a fővárosiak. Ugrai csapott le egy rossz mezőkövesdi átadásra a kezdőkörben, megiramodott, két őt támadó védő között tökéletesen ugratta ki középen az akciót követő Gazdagot, aki megvárta azt a pillanatot, amikor át tudja emelni a kimozduló Szappanost, és ezt meg is tette. 0-2! Hibátlan kontra volt. Mint, ahogy az első 45 perc is a Honvédnak.

Tíz perc telt el a második 45-ből, amikor egy tizenhatosról kifejelt labdát szúrt rá Farkas, ám lövése Tujvel ölében halt el. Mint, ahogy Ugrai gyenge tekerése Szappanoséban a túloldalon. Kevéssel később ismét kispesti fej hozta helyzetbe a hazaiakat, ezúttal Nagy Dániel gurított mellé estében hat méterről. A félidő közepén esedékes egészségügyi szünet hosszabb lett mint a megszokott, ugyanis heves villámlás közepedte elérte a vihar Mezőkövesdet, ezért annak elvonultáig Vad II félbeszakította a mérkőzést. Ugyan kisvártatva folytatódott a találkozó ám értékelhető játék már nem nagyon tudott kialakulni az időjárási körülmények miatt. A legveszélyesebb mozzanat is ennek volt köszönhető. Cseri ívelt be lesz ami lesz alapon a Honvéd kapuja elé, senki nem ért a labdához, viszont az megcsúszva a vizes füvön annyira megtréfálta Tujvelt, hogy a vendégek kapusa a gólvonalon állva a mellkasáról felpattanó labdát kétségbeesetten pofozta át a felső léc fölött. Talán már mindenki a mérkőzés végét várta, amikor a háromperces hosszabbítás utolsó másodperceiben szépíteni tudott a hazai csapat. Egy szögletből beívelt labda öt méterre a kaputól találta a csereként pár perce beállt Dragónert, aki a hálóba passzolt. 1-2! Ami a végeredmény is lett egyben. A Mezőkövesd továbbra sem találja a járványszünet előtti önmagát, míg a Budapest Honvéd esetében elmondható, hogy az Újpest elleni vereség, majd a Fehérvárral szemben elért döntetlen után pontban is megmutatkozik a Pisont-csapat javuló teljesítménye.

OTP Bank Liga, 29. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 1-2 (0-2)
Mezőkövesd, v: Vad II
gólszerzők: Dragóner (94.), illetve Ugrai (10.), Gazdag (38.)
sárga lap: Besirovic (45+1.), illetve Nagy G. (34.), Tujvel (57.)

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas (Pekár, 74.), Pillár, Karnyickij, Vadnai - Besirovic, Meszhi (Vajda, 10.), Nagy D. (Takács T., 68.), Cseri - Zivzivadze (Dragóner, 84.), Jurina

Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Mezgrani, Szendrei, Hidi, Nagy G. (Kesztyűs, 57.), Uzoma - Gazdag (Irimiás, 70.), Ugrai (George, 70.)

(Fotó: mezokovesdzsory.hu)