• 2024 03 28

Ötöt rúgott a ZTE az első félidőben

Gólzáporral látták viszont szurkolóikat a zalaiak

Az újraindult elsőosztályú labdarúgó bajnokság első teljes fordulójának nyitómeccsén a sereghajtó Kaposvár a kényszerszünet előtt magára találó ZTE csapatát fogadta.

A ZTE önbizalommal telve várta a bajnokság folytatását, hiszen a szünet előtti utolsó három mérkőzésén hét pontot gyűjtött. Az előző fordulóban Debrecenből távozott 3-0-ás győzelemmel. A Kaposvár viszont az első 25 forduló után összesen 10 pontot tudhat magáénak, így a ZTE esélyesként utazott a zöld-fehérekhez.

Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, egy gyors baloldali akció végén már öt perc után vezettek a vendégek. Tamás futott el a szélen, középre adását Lesjak átlépte, a mögötte érkező Radó pedig a sarokba gurított. 0-1. A gól után egyenlíthetett volna a hazai gárda. Trebotic elé került a labda a zalai tizenhatos közepén, pattogó lövését bravúrral tolta ki a jobb alsó sarok elől Demjén. Negyed órával később megduplázta előnyét a ZTE, egy gyönyörű Bőle-Radó kényszerítőzés után előbbi hajszálpontosan helyezett a hosszúba. 0-2. Az első fél óra vége előtt jött a harmadik. Radó ezúttal is előkészítő szerepben, középre adása Barczit egyedül találta hat méterre a kaputól, aki mellre vette a labdát, és a léc alá emelt. Három perc múlva folytatta a gólfesztivált a ZTE. Mitrovic végezhetett el 20 méterről szabadrúgást, a sorfalról lepattanó lövését Bőle duplázta rá, mely után labdája védhetetlenül zúdult a jobb felső sarokba. 0-4. Újabb három perc elteltével Radó egyenlített a Bőlével folytatott különversenyben, miután visszakapta társától a második gólnál neki adott gólpasszt. Így 0-5 áll a táblán a szünetben.

Egy ilyen első félidő után nem lehetett könnyű a hazaiaknak visszatérni a pályára, és még nem volt vége. Szögletből növelték előnyüket a vendégek az 52. percben, miután Lesjak jókor érkezett a hosszú oldalra átívelt labdára és zavartalanul helyezett a hazai kapuba. Ezután a békésen csordogáló mérkőzést csak Radó sárga lapja és három kettős csere szakította meg, kettő a vendég, egy pedig a hazai oldalon. Egészen a 85. percig, amikor is szépíthetett volna a Kaposvár, de Pintér az öt és feles sarkától kapu mellé lőtt. A hosszabbításra is maradt még egy hazai próbálkozás, ismét Pintér lőtt, ezúttal a tizenhatos vonaláról tévesztett célt. A végeredmény 0-6, és tükörsima vendéggyőzelem. 

OTP Bank Liga, a 26. forduló:

Kaposvári Rákóczi FC-ZTE FC 0-6 (0-5)
Kaposvár, v.: Erdős
gólszerzők: Radó (6., 35.), Bőle (21., 31.), Barczi (28.), Lesjak (52.)
sárga lap: Bolla (26.), Radó (54.)

Kaposvár: Pogacsics - Vachtler, Ur, Fodor (Nagy T., a szünetben), Hadaró - Nagy J., (Bévárdi, 24.), Trebotic (Farkas, 83.) - Szakály A., Pintér, Nagy R. (Borbély, 73.) - Ádám (Keresztes, 73.)

ZTE: Demjén - Bolla, Szépe, Katanec (Bobál D., 57.), Tamás K. - Lesjak, Mitrovic (Ostrek, 67.) - Radó, Barczi (Babati, 43.), Bőle (Kocsis, 56.) - Bobál G. (Ikoba, 67.)

fotó:zaol.hu