Such György maradt a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, miután a szerdán, Székesfehérváron megtartott, 2020. évi rendes küldöttgyűlés tisztújításán óriási többséggel választották újra. A másik jelölt a korábbi válogatott kapus, Szuper Levente volt.
A titkos voksoláson Such György 176, míg Szuper Levente 19 szavazatot kapott. A régi-új elnököt az elnökséggel egyetemben négy évre választották meg.
Az általános alelnök Misovicz Tibor, a szakmai alelnök id. Kovács Csaba lett. Az elnökség tagjává választották Dalnoki Balázst, Deák Lászlót, Kolbenheyer Zsuzsannát és Szabados Richárdot, míg a liga által jelölt két elnökségi tag Fodor András és Papp Gábor lett.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam a győzelemre, de a támogatás mértéke engem is meglepett. Nagy megtiszteltetés, az eddigi munka elismerését látom benne” – jelentette ki Such György, majd hozzátette: „Az újraválasztás után az első teendő, hogy folytatom a megkezdett munkát, azokat az ügyeket, amelyek már folyamatban vannak. Ezek közül az egyik a bajnokság újraindítása”.
Első ciklusából azt emelte ki a honi jégkorong első embere, hogy társadalmi elnökként kellő finanszírozási forrást sikerült a sportágba hoznia, valamint a működés minden területén jelentős lépések történtek a professzionalizálódás irányába. Ezzel együtt a szurkolók jobb kiszolgálására, a szakmai képzés színvonalának javítására, valamint a pénzügyi fegyelem fenntartására fogja helyezni a hangsúlyt a szövetség a jövőben. Meglátása szerint előbbihez szemléletváltozásra van szükség a klubok részéről. „A néző számít a legjobban, az ő kiszolgálásuk nélkül nem lehet eredményt elérni” – emelte ki.
A következő időszak feladatának nevezte még a szakmai képzés színvonalának javítását, valamint a pénzügyi tudatosságot, fegyelmezettség erősítését.
„Jó úton járunk, egyre erősebbek vagyunk, de ahogy mi, úgy a világ is fejlődik. Ha egy pillanatra megpihenünk, akkor azok, akik velünk egy szinten vannak, könnyen elhúzhatnak” – mondta a magyar jégkorong erejéről.