• 2024 03 29

Fucsovics Mártonék elvesztették a finálét a Budapest Kupán

A motivált Jani-Marozsán duónak jobban jött ki a lépés

Újító kezdeményezés a kényszerszünetben, így is jellemezhetnénk a tenisz Budapest Kupát, ahol meglepetés született a döntőben.

A teniszezők Budapest Kupája a hosszúra nyúlt holt idény után az első versenylehetőség volt a magyar éljátékosok számára. Bevallottan mindenki másként állt a tornához, Babos Tímea és Balázs Attila például még nem érezte magát olyan formában, hogy az egyesben is meccset játszon. Annak ellenére, hogy ezúttal mindössze négy gémig tartottak a szettek a felhozó jelleg miatt. A Fucsovics-Stollár duó viszont becsülettel végigküzdötte a három napot, bár Fucsovics Mártonnak korántsem a salak a kedvenc borítása. A döntő napján aztán a heves szél és tévéközvetítés miatt egy kicsit átalakult a program, hiszen rögtön a finálé női egyesével kezdődött a vasárnap. Jani Réka aztán meg is nyerte az első találkozót Stollár Fanny ellen 3-4,4-1, 4-2 arányban. Így a masodik meccsen Marozsán Fábián Fucsovics Márton ellen a Budapest Kupa győzelméért lépett pályára és az első szettet 4-1-re hozta is az ifjú titán, aki pont annyira tudta lelassítani a játékot, amennyire számára szükséges volt. A második szettben aztan úgy tűnt Fucsovics simán egyenlít, de hiába húzott el 3-0-ra, Marozsán egyenlített és nagyon simán győzött a rövidítésben is, egészen pontosan 7-1-re. A Budapest Kupa sorsa így el is dőlt. A vegyes párost azonban ennek ellenére lejátszották, még ha csak rövidített formában is. Azt mar a Fucsovics-Stollár duo nyerte.

A bronzcsatában az egyesben Babos Tímeát helyettesítő Drahota-Szabó Dorka döntő rövidítésben 4:2, 3:4, 10-8-ra verte a páros junior Australian Open-bajnok Nagy Adriennt, majd a világranglistán 76. Balázs Attilát pótló Fajta Péter 4:3, 4:3-ra verte a Davis Kupa-válogatott Nagy Pétert. Az 1-1-re álló párharc így a vegyes párosban dőlt el, melybe már Balázs Attila és Babos Tímea is beszállt: a találkozót a meccslabdát hárító Babosék nyerték döntő rövidítésben 4:1, 2:4, 12-10-re.

Ha a torna legfontosabb hozadékáról beszélünk, akkor az mindenképpen a Magyar Tenisz Szövetség számára volt jelentős. Hiszen az egész magyar teniszelit részt vett, teljes egyetértésben. A sok botrány után pedig mindez nagyon fontos pozitív PR értékkel bírt.

Budapest Kupa, tenisz felkészülési elittorna (négy nyert játékig), döntő:

férfi egyes: Marozsán Fábián - Fucsovics Márton 4:1, 4:3 (rövidítés: 7-1)

női egyes: Jani Réka - Stollár Fanny 3-4, 4-1, 4-2