A FIFA gyorsított eljárásban változtatna a szabályt, a Nemzetközi Öttusa Szövetség pedig májusban közzéteszi az új kvalifikációs rendszerét. A hétfő legfontosabb magyar vonatkozású hírei ezek voltak.
Labdarúgás: A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a koronavírus-járvány hatására azt kérvényezte a sportág szabályalkotó testületétől, hogy sürgősségi eljárás keretében növelje meg a futballban a cserék számát háromról ötre egy mérkőzésen. A FIFA elképzelése szerint a módosítás minden jelenleg zajló, illetve idén kezdődő sorozatban érvényes lenne, egészen 2021. december 31-ig. Minderre azért van szükség, mert a játékosok az újraindulás után extra terhelésnek lesznek kitéve. A labdarúgás szabályalkotó testületében négy brit – angol, skót, walesi és északír – szövetségnek egy-egy, a FIFA-nak négy szavazata van.
Autó-motorsport: A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása alapján júliustól indulhatnak el Magyarországon az országos bajnokságok, augusztustól pedig a nemzetközi versenyek. Ezzel számol az MNASZ, a hazai szövetség. Oláh Gyárfás a szövetség elnöke szerint az F1 hungaroringi futamának időpontja biztosan nem változik, azonban a többi verseny esetében valószínűleg még módosulnak a versenyidőpontok, így például a gyorsasági kamionos Európa-bajnokság magyarországi, áprilisról elhalasztott futamának júniusi időpontja is tolódhat.
Öttusa: Májusban teszi közzé a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) az olimpiai kvalifikációs sorozat hátralévő részének módosított rendszerét. Öttusában eddig a kvóták több, mint fele gazdára talált, a maradékot pedig az idei kínai világbajnokság, valamint a világranglista alapján osztották volna ki. A koronavírus-járvány miatt a vb-t áttették Mexikóba, a vk-viadalok pedig elmaradtak. A UIPM most azt reméli, hogy a módosított kvalifikációs rendszer ismertetését követően a lehető leghamarabb véglegesíti a versenyek időpontjait is. A magyar öttusázók közül eddig ketten szereztek indulási jogot a tokiói olimpiára: Kovács Sarolta és Demeter Bence.
Úszás: A koronavírus-járvány miatt március 16-a óta kényszerpihenőt tartottak, hétfőn azonban - szigorú szabályok betartása mellett - újrakezdhették az edzéseket a legjobb magyar úszók. Az edzők szerint a közeljövő legfontosabb kérdése, hogy lássák, milyen versenyen és mikor mérettethetik meg magukat a sportolók.
Asztalitenisz: Amennyiben az érintettek teszteredményei negatívak lesznek, a magyar női asztalitenisz-válogatott jövő hétfőn újrakezdi az edzéseket. Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány elmondta, hétfőn (ma) már volt tesztelés, és vasárnap délelőtt, közvetlenül az edzések tervezett kezdése előtt lesz még egy. A MOATSZ közleménye kiemelte, a koronavírus-járvány miatt az asztaliteniszezők többsége az utóbbi hetekben legfeljebb az otthonában, egyéni edzésprogramot követve készült, és a vidékre hazautazó kerettagok - Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz, illetve Fehér Orsolya - egyelőre nem kapcsolódnak be a közös munkába.
Kosárlabda: Hanga Ádám klubja, a Barcelona is bejelentkezett a spanyol kosárlabda-bajnokság szezonzáró minitornájának a megrendezésére. Az első osztály 18 klubja a múlt kedden állapodott meg abban, hogy a koronavírus-járvány miatt március elején, 23 forduló után félbeszakadt pontvadászatot csak a tabella első 12 együttese folytatja, kieső nincsen. Hangáék a március 8-i leálláskor vezették a tabellát.