• 2024 03 28

Karantén idején

A nap hírei - március 19-én

Ez történt, illetve nem történt a magyar sportéletben csütörötkön.

Labdarúgás: A nemzetközi példát követve több magyar sportoló, illetve klub is csatlakozott a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez. A Bajnokok Ligájában negyeddöntős RB Leipzig labdarúgócsapatának válogatott kapusa, Gulácsi Péter ötmillió forinttal támogatja a Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának alapítványát.
        A magyar klubok közül elsőként a Ferencváros nyújtott támogatást: "az FTC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az első csapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai 15 millió forintot ajánlanak fel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak".

Vívás: A zárt kapuk mögött megrendezett Westend férfi és női párbajtőr Grand Prix szervezői a verseny során nem kaptak értesítést arról, hogy egészségi problémájuk lett volna azoknak a dél-koreai vívóknak, akiknek később pozitív lett a koronavírustesztje.

    "A budapesti versenyt megelőzően minden induló egyénileg nyilatkozatot töltött ki arról, hogy az új koronavírusra vonatkozó vizsgálati eredménye negatív, illetve nem járt a járvánnyal érintett területen. Az esemény alatt nem érkezett jelzés a szövetség felé, hogy a résztvevők közül bárkinek egészségi problémája lenne" - olvasható a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) csütörtöki közleményében, amelyben az MVSZ hangsúlyozta: a helyszín fertőtlenítése a verseny lebonyolítását követően teljes körűen megtörtént.
    A szövetség arról is tájékoztatást adott, hogy azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint a szállodát, ahol a dél-koreai csapat lakott, továbbá kérte a Nemzetközi Vívó Szövetséget, hogy intézkedjen a tagországok tájékoztatásról.
    A magyar csapatról azt írták, "a versenyzők, edzők és technikai résztvevők - a szövetség korábbi javaslatára - 2020. március 12-től már otthoni karanténban tartózkodnak, egészségi problémáról egyikük sem számolt be, mindenki panasz- és tünetmentes. Felkészülések, edzések, versenyek nincsenek".
    A dél-koreai vívószövetség csütörtökön jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje a válogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak. A tájékoztatás szerint a női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott, majd kedden Ulszanban megvizsgálták, ezután kapták meg az eredményt.

Labdarúgás: A Budapest Honvéd labdarúgócsapata csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontott Giuseppe Sannino vezetőedzővel és stábjával. "Sannino munkáját ideiglenesen Pisont István veszi át, a bajnokság szüneteltetésének időszakában egyéni edzéstervek alapján - az erőnléti edzővel közösen - készíti föl a játékosokat a későbbi mérkőzésekre" - olvasható a klub honlapjának beszámolójában, amely - bár konkrétan nem nevezi meg - a koronavírus-járvánnyal indokolta a döntést, mivel a "kialakult helyzetre" hivatkozik.
    A közlemény szerint Valerio Zuddas erőnléti edző április 30-ig még a klubnál marad, de a többiek már a héten visszatérnek hazájukba.
    A kispestiek korábbi játékosa, Pisont István nem először kerül Sannino helyére, ugyanis amikor az olasz szakember két hétig önkéntes karanténban volt, akkor három találkozón már irányította a csapatot. Abban az időszakban a Honvéd kikapott a bajnokságban a Diósgyőrtől, majd kétszer gól nélküli döntetlent játszott Pakson, előbb a Magyar Kupában, majd az OTP Bank Ligában.
    A Honvéd 25 forduló után hatodik az élvonalban, a Magyar Kupa elődöntőjében pedig a másodosztályú MTK Budapest lesz az ellenfele, amikor folytatódhat a szezon.

Kajak-kenu: A válogatók kivételével minden versenyt törölt május 31-ig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a koronavírus-járvány miatt csütörtökön.

        A Schmidt Gábor szövetségi elnök által aláírt dokumentumból kiderül, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel a felnőtt, az utánpótlás és a parakenu felkészülési programokat is átdolgozzák, ennek részeként változik az olimpiai és paralimpiai válogatás menetrendje is.
    Boros Gergely szakmai igazgató kérésére a szövetségi kapitányok már megkezdték az egyeztetéseket az érintett edzőkkel, és Faludy Andrással, a versenysport bizottság vezetőjével a tervezett módosításokról, amelyekhez elnökségi jóváhagyás szükséges.
    A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szerdán szintén törölte vagy elhalasztotta valamennyi versenyét május végéig.

Úszás: A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elhalasztotta a műugrók tokiói világkupaversenyét, valamint a műúszók szintén a japán fővárosba tervezett olimpiai kvalifikációs viadalát. Előbbire április végén, utóbbira május elején került volna sor. A keddi határozatok a műugrók másik két sorozatát is érintik: a World Series-ből elhalasztották a március végi, londoni versenyt, míg a Grand Prix-ből törölték a május végi, szingapúri állomást, valamint elhalasztották a június eleji, Kuala Lumpur-i viadalt.