• 2024 04 18

Bemutatkozott Nikolic, győzött a Fehérvár

Győzött a PAFC, a Kisvárda, a DVSC és Budapest Honvéd is.

Nagy meglepetések nélkül ért véget a csonka 20. forduló az első osztályú bajnokságban.

Miután az Újpest-FTC találkozót elhalasztották, így a MOL Fehérvár – Mezőkövesd mérkőzés lépett elő a 20. forduló rangadójának. Nem véletlen, hiszen a tét a dobogó második foka volt, amelyet a meccs előtt a székesfehérváriak birtokoltak, de a 16. percben egy mintaszerű kontratámadás végén Berecz a vendégeknek szerezte meg a vezetést. A helycsere a tabellán, azonban nem tartott két percig sem, ekkor Elek nagyon távolról szánta rá magát lövésre, a keresztbe futó Hodzic pedig olyan szerencsésen ért bele a labdába, hogy az a jobb alsóba került. Hodzic ezzel a góllal már 9 találatnál jár, amivel a góllövőlista élére ugrott. A gyors gólváltás után óvatosabbá váltak a csapatok, ezután a szabadrúgások jelentettek veszélyt. Az egyik oldalon Houri, a második Cseri, majd Petrjak is próbálkozott, de egyikük sem járt sikerrel. Aztán Houri pillanata következett, aki Elek példáját követve gondolt egy merészet és hatalmas gólt ragasztott Szappanos kapujának jobb felső sarkába.

A fordulás után sokáig csak az jelentett eseményt, hogy a Székesfehérvárra visszaigazolt korábbi háromszoros gólkirály Nemanja Nikolic elkocogott bemelegíteni. Aztán a Mezőkövesd egyenlített, azonban hiába rúgta a vendégegyüttes a hálóba a labdát, Zivzivadze találatát Solymosi nem adta meg, a Vinicius elleni szabálytalanság miatt. Azonban ezt annyira későn jelezték, hogy joggal volt elégedetlen a vendégkispad, ahonnan Tóth Lászlót a Mezőkövesd sportigazgatóját ki is állította a játékvezető. Aztán Bamgboye remek fejesének és Szappanos védésének tapsolhatott a 2500 néző, nem sokkal később pedig ismét a csereként beállt fehérvári légiós került helyzetbe, miután labdát szerzett az ellenfél kapuja előtt, de nagy helyzetben mellé lőtt. Aztán beállt Nemanja Nikolics, de igazi lendületet ő sem hozott. Persze a piros-kékek a 2-1-es állással, talán túlontúl is biztosra mentek. Amit majdnem kihasznált a vendégegyüttes, amely ismét gólt lőtt, de ismét érvénytelent. Nagy Dániel gólját les miatt vonták vissza. Így végül négy hazai nyeretlen mérkőzés után tudott nyerni a Mol Fehérvár FC hazai környezetben, amivel továbbra is tartja a tabella második helyét.

MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (2-1)

Mol Aréna Sóstó, 2716 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Hodzic (18.), Houri (37.), illetve Berecz (16.)
sárga lap: Juhász R. (93.), illetve Katanec (66.), Berecz (67.)
Fehérvár: Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius (Musliu 80.), Stopira - Pátkai, Elek - Houri, Kovács I., Petrjak (Bamgboye 44.) - Hodzic (Nikolics 73.)
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Neszterov, Pillár, Katanec - Karnyicki (Pekár 73.), Berecz - Cseri, Besirovic, Jurina (Nagy D. 73.) - Zivzivadze

 A Debrecen hátrányból fordítva legyőzte vendégként a Diósgyőrt, így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán. A Loki az új vezetőedzőjével Vitelki Zoltánnal továbbra is szárnyal. 

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-2 (1-2)
Diósgyőr, 4802 néző, v.: Iványi
    gólszerzők: Ivanovszki (4.), illetve Adeniji (13.), Kinyik (16.)
    sárga lap: Vági (23.), Hasani (57.), Cortes (88.), Ivanovszki (92.), illetve Kinyik (7.), Adeniji (14.), Bódi (57.), Szécsi (64.)
        
    DVTK: Danilovic - Vági, Polgár (Tabakovic, 81.), Brkovic, Memolla - Márkvárt, Iszlai - Hasani, Rui Pedro (Molnár G., 65.), Kiss T. (Cortes, 73.) - Ivanovszki

    DVSC: Kosicky - Bényei (Baráth, 75.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. - Kusnyír, Csősz - Bódi, Szécsi (Garba, 66.), Varga K. - Adeniji (Milunovic, 68.)

A Budapest Honvéd 2-0-ra legyőzte a vendég Zalaegerszeg csapatát, ezzel megszakadt a hat kör óta tartó nyeretlenségi sorozata. A ZTE pedig tovább sodródott a kiesés felé.

Budapest Honvéd FC-Zalaegerszegi TE 2-0 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2246 néző, v.: Erdős
    gólszerzők: Kálnoki-Kis (43.), Lanzafame (91. - 11-esből)
    sárga lap: Lovric (37.), illetve Gergényi (28.), Katelarisz (68.), Kocsis G. (72.)
 
     Budapest Honvéd: Tujvel - Batik (Kálnoki-Kis, 21.), Kamber, Lovric - Ikenne-King, Hidi, Mayron (Nagy G., 58.), Kesztyűs (Uzoma, 85.), Aliji - Lanzafame, Moutari

    ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Szépe, Gergényi - Kocsis G., Katelarisz - McWoods (Radó, a szünetben), Ostrek, Barczi (Stieber, 62.) - Ikoba (Bobál G., 76.)

A Puskás Akadémia 2-0-ra nyert a mérkőzés nagyobb részében kettős emberhátrányban futballozó Paks vendégeként. 

Paksi FC-Puskás Akadémia 0-2 (0-1)
Paks, 1106 néző, v: Pintér
gólszerzők: Favorov (11.), Vanecek (90.)
kiállítva: Könyves (38.), Böde (40.)
sárga lap: Lenzsér (5.), Könyves (38.), Böde (40.), illetve Szolnoki (76.), Knezevic (76.)

Paks: Rácz - Lenzsér (Poór, 64.), Szélpál, Kelemen, Szabó J. - Szakály D., Balogh B., Bertus - Könyves, Böde, Hahn (Sajban, 69.)

Puskás Akadémia: Hegedüs - Szolnoki, Huszti, Meissner, Van Nieff - Nagy Zs., Favorov (Urblík, 45.) - Knezevic, Plsek (Sós, 61.), Gyurcsó - Mebrahtu  (Vanecek, 87.)

    A csütörtökön kinevezett új vezetőedzővel, Bódog Tamással így a Kisvárda megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát, és november 30-a óta először gyűjtötte be a három pontot. A Kaposvár hiába szerzett három gólt, vendégként tizedik mérkőzésén kilencedik vereségét szenvedte el.

Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3 (1-1)
Várkerti Stadion, v.: Csonka
    gólszerzők: Melnyik (34.), Tischler (59., 65., 82.), Viana (72.), illetve Hegedűs D. (31.), Nagy J. (49.), Fodor (70.)
    sárga lap: Viana (40.), illetve Csiki (5.), Hadaró (26.), Nagy J. (41.)

    Kisvárda: Dombó - Melnyik, Beriosz, Ene, Protic - Lucas, Bumba (Cukalasz, 53.) - Grozav, Sassá, Kovácsréti (Tischler, 58.) - Viana (Karaszjuk, 80.)

    Kaposvár: Pogacsics - Vachtler, Hegedűs D., Tarasovs, Hadaró (Fodor, 59.) - Nagy J. (Trebotic, 73.), Jakimiv (Palic, 64.) - Nagy R., Csiki, Balázs - Szakály A.

A tabella:
1. Ferencváros 18 13 4 1 35-15 43 pont
2. MOL Fehérvár FC 20 12 4 4 35-19 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 20 10 5 5 26-18 35
4. Puskás Akadémia FC 20 8 7 5 31-23 31
5. Budapest Honvéd 20 8 5 7 22-22 29
6. Debreceni VSC 19 8 3 8 32-32 27
7. Diósgyőri VTK 20 8 2 10 24-29 26
8. Újpest FC 19 7 4 8 25-29 25
9. Kisvárda Master Good 20 7 3 10 25-29 24
10. Paksi FC 20 7 2 11 25-35 23
11. Zalaegerszeg 20 4 6 10 25-30 18
12. Kaposvári Rákóczi FC 20 3 1 16 19-43 10